Dühöm évszaka: kivagyi nyár van
e bajúszpödrő kukoricásban.
Már tudtam én, hogy eljön a perc, el:
megállok, hazám, előtted háttal,
s kivárom, míg a naplementtel
hontalanná nyurgul nagy árnyam.
Állok itt: Magyarországnak háttal.
Háttal! anélkül, hogy hűtlen volnék,
s lennék idegen utakon vendég:
ki-fia-borja-megcsodáltan.
Ifjú bakancs és őzikelábnyom
remeg át előttem a határon.
Johnny-vá itt lényegül át János!
Vagy egy vak lépés, s virradatra
beszakad végleg a Föld alatta.
Hazám a halállal is határos!
Kérdéske görbül sírásra számon,
mert a felelet próféta haragú:
nincs határ, ami engem határol!
Koponyám geoid alakú,
koponyánk geoid alakú.
Utassy József: Amerre a nap lejár
U. J.: Csillagok árvája, Szépirodalmi, 1977, 65.