irányvektor
mint egy elutazás, villan be hajnalban, ahogy felrémlik egy
lehetséges fotográfia emléke — vonatút, a kupéban rajtam kívül
csak egy fiatal lány ül, beszédes, noha kanadai angolságát alig is
értem, megtudom, világutazó, világfényképező, lengyel
barátjához igyekszik épp, legfrissebb albumát mutatja és mesél,
mesél, majd őszinte mosollyal kérdez, lefotózhat-e engem is; s
bár akkoriban mindig volt nálam fényképező, mégsem
készítettem felvételt róla, mert már akkor is egyre csak az a kép
járt az eszemben, azt akartam megőrizni abban a nem egészen
létező formájában (engem az érdekel, ami szépség nélkül
tetszik), szerettem volna, ha nem válik soha valódi fotóvá, ha
megmarad egy kép lehetőségének, beleégve az előhívatlan negatív
film fényérzékeny ezüstbromid-rétegébe.
(2011)