A tündérmesékben és a fantasyben a kiválasztottság érzését feldolgozni mind az adott személynek, mind pedig környezetének esetenként traumatikus lehet. A kiemelés és a közösségtől való elkülönítés aktusa ugyanakkor ősi cselekménysor. Erre az egyetlen rituáléra alapozhatják életüket azok, akik valamilyen tulajdonságuk miatt kirínak a többiek közül vagy elszenvedik a kitépést a csoport kötelékéből. A közösség menthetetlenül szétválik az „ők” és a „mi” tengelye mentén. Az előbbi esetben a már gyerekkorban elkezdett szoktatás a kiválasztottléthez és az abban való mélységes hit előre elrendeli az illető sorsát: „Mindenki azt mondja, hogy akik Sárkánylányt nevelnek, máshogy szeretik őt; nem tehetnek róla, sejtik, hogy egyszer el fogják veszíteni. Én azonban nem így éltem meg, a szüleim sem így viszonyultak hozzá. Mire elég idős lettem, hogy felfogjam a veszélyt, már mindannyian tudtuk, hogy Kasját fogja elvinni.” (7) Naomi Novik Nebula- és Locus-díjas, tavaly megjelent regénye, a Rengeteg azonban arra mutat rá, hogy a megjelöltség maga, legyen az hősi vagy áldozati minőségben, végül is egyetlen választáson is múlhat. Ha pedig ez nem valósul meg, akkor a felborult korábbi rend át- és visszarendeződése során a felszínre bukkanó részletek között éppen nyílik egy csapás, amelyen az újsütetű hős elindulhat abba a tér és idő-keresztmetszetbe, ahol mindezek a változások végül tündérmeseszerűen kisimulnak, elrendeződnek és lehiggadnak.
Novik az Agave Könyvek által megjelentetett Temeraire-sorozat négy könyve a napóleoni háborúk időszakába kalauzoló alternatív történelmi és fantasy regényfolyamként várja az olvasókat, addig a Gabo kiadó SFF sorozatának részeként kiadott Rengeteg önálló világot épít fel, ahol felismerhető Lengyelország és Oroszország, mint Polnia és Roszia. Az utóbbi kiadványban egyszerre érvényesülnek a tündérmesék szerkezeti megoldásai (például a főhős próbatétele után visszatér oda, ahonnan elindult) valamint a fantasy világépítés jellemzői. Az előbbi műfaj archetipikus karakterábrázolása párbeszédbe lép az utóbbi részletekig kidolgozott fiktív terével, ezzel műfajilag meghatározva a kötetet tündérmesei fantasyként.
A kötet címadója, az áthatolhatatlan Rengeteg egyszerre összeköti és szét is választja a két királyságot, melyeknek lakóit rendszeresen becsalja a fák közé, majd örökre elveszejti. Ez a mindkét helyre betolakodó terület érthető egy újabb motívumnak, az intrusive fantasy egy jellegzetességének is, vagyis olyan fantasynek, amelyben „a[z adott] világba betolakodtak, szétszakították a normalitást és [ezzel a jelenséggel] egyezkedni kell vele vagy legyőzni, visszaküldeni, ahonnan jött vagy ellenőrizni.”[1] A fantasynek ebben az alműfajában „a fantasztikum a norma”[2], bár ez nem összeegyeztethető a fantasztikum minden egyes megjelenési formájával, ahogyan azt Farah Mendlesohn megjegyzi. Tovább bővítve ezt a meghatározást, Mendlesohn rávilágít arra is, hogy ezen fantasyk „számára igényként merül fel a felszín alattiban való hit, előjel, hogy valami mindig leselkedik ott. Nevezhetjük ezt lappangásnak: nem információvisszatartásnak, hanem a látványénak és az eseményekének.”[3] A történet előrehaladtával Novik Rengetegének lakói nem bujkálnak tovább a szereplők korábbi elbeszéléseiben, hanem felbukkannak és árnyékot is vetnek: a kóborok „ágszerű, hosszú, vékony tagjaikkal tapostak maguknak utat az erdőn keresztül” (113) vagy egy coglav, amelynek „feje akár egy gigantikus kutyáé, homloka közepén egyetlen szemmel, és késekre emlékeztető, tűhegyes fogakkal” vérengzése Zamek Orlában, királyok vörös téglás palotájában teszi valóságosan fenyegető erővé az erdőséget. Az erdő metaforája kulturálisan meglehetősen terhelt, elég, ha csak Robert Holdstock Mitágó-erdő magyarul eddig két részt felölelő könyvsorozatára gondolunk. A Rengetegben valóban ott a megoldás, tehát nemcsak arról van szó, hogy az intrusive fantasy technikailag a lappangásra épít, hanem arról is, hogy eszkalálódnak az események, vagyis karakterek halnak meg, a betolakodó egyre nagyobb teret tör magának. Az írónő a végletekig emeli a tétet, majd az erdőt magyarázattal tölti fel, egyúttal jelentést is ad neki. Így az addig értelmezhetetlen jelként meredező domborzati tényező olvashatóvá válik a főhősnő számára, aki ezzel az aktussal be is fejezi hebrencs parasztlányból varázslónővé fejlődését.
A kötet főszereplője, narrátora és fokalizátora Agnyeska. Aggodalma barátnője, Kasja, a leendő kiválasztott iránt teljesen érthető. Egy tízévente a faluba látogató, senki által nem kedvelt varázsló, aki „egyáltalán nem vágyott közszeretetre, sem arra, hogy megismerjék [a falubeliek]” (12) veszi majd magához, hogy ezzel is önként vállalt Más mivoltának súlyát enyítse. A Sárkány nevű mágus tornya, ahol a „legtisztább éjszakákon is feltűnhettek villámok” (12) és az épület „ablakaiból kibocsátott fehér lidércfények” (12) hoznak hideglelést a helyiekre, kísérteties és gyűlölt hellyé válik Agnyeska szemében. Ennek ellenére felismeri Sárkány kettősségét, mert bár ezt az előbb említett sápot eleddig mindig beszedte, ezzel egyidőben a félelmetes és ismeretlen eredetű Rengetegtől is megvédte a környékbelieket. Továbbá beismeri, hogy nem csupán védelmezői szerepköre van a férfinak, hanem ha „a Rengeteg elfogott valakit […] értük, áldozatokért is lejött tornyából, és akiket ő elvitt, azok soha többé nem tértek vissza.” (12) Igyekezett megőrizni a „mi és ők” határvonalát és így a lány szerint „nem gonosz volt, hanem távoli és ijesztő” (12), Másik volt, ahogyan egy hős és egy áldozat is tekinthető annak egy társadalomban. Agnyeska a férfi elkülönítésére irányuló aktusai az egész regény során folyamatosak, viszont az idő múlásával fokozatosan rádöbben, hogy a szembenállás nem érvényesül úgy közöttük, mint közte és azok között, akikkel eddig lakott: „Hazamentem, meg is mentettem a falumat, de már nem tartoztam oda.” (112) Majd rádöbben, hogy Sárkány szabad akaratából meghozott döntés következményeként Más és ebben az áldozati szerepben a közösség jólétét tartja szem előtt.
Az elszakadás megrázkódtató rituáléja fontos referenciapontként olvasható, itt erősödik meg Agnyeska Mássága. A szertartás előtt azonban Novik megalapozza Agnyeska hős szerepkörét. Egyrészt az akkor még kislány elmegy a Rengetegbe, hogy vadszedret szedjen, mert nincs mit enni a faluban, viszont a helyiek épp erdőség virágpora által terjesztett őrülettől tartanak. Vissza is tér, a szülei az ártó szándék megjelenésére várnak, mégis mintha ki tudott volna bújni a virágpor és az erdő fenyegető hatása alól. Ezt a csodálatosnak tűnő visszatérést erősíti meg Kasja későbbi beszélgetése a már tanuló varázslónővel arról, hogyan látta a gyerek Agnyeskát: „Veled mindig furcsa dolgok történtek. Bementél a sűrűbe, és olyan gyümölcsökkel tértél vissza, amelyek akkortájt nem is termettek, és soha nem látott virágokat hoztál.” (74) Másrészt a kiválasztás során hosszan szorongatja Kasja kezét, ezzel mintegy megakadályozva, hogy Sárkány elvigye a legjobb barátnőjét. A varázsló mindezt észreveszi, így egy utolsó próbának veti alá a leendő főhősnőt — „felemelte a kezét, és ujjai között apró, kékes-fehér gömb alakú láng jelent meg” (16) és felszólítja, hogy vegye el tőle. A főhős eleget téve a felkérésnek elveszi azt, ezzel bizonyítva Másságát, ahogy azt Sárkány meg is jegyzi: „akkor te vagy az, gondolom.” (16) Ezek után megtörténik a térbeli eltávolítás is, és ettől kezdve a hős Mássága által definiálható lett. Ugyanakkor ez a Másság merőben eltérő, mint Sárkányé: ez a női lét mássága.
A regény több női, archetipikusnak tartott szereplővel dolgozik. Agnyeska az újraolvasott és az újraírt tündérmesék főhősnője, aki hosszú és nehéz utat jár be, mire Baba Jaga (a szláv mitológia és folklór egyik anyafigurája) nyomdokaiba léphet, miközben korábbi énjét megőrizve, arra ráépítve és a hasznosat kiszűrve fejlődik. Aktív karakter, megoldásokat keres, kihívásokat állít maga elé, valamint sajátos, Sárkány által először megvetett, majd elfogadott mágiarendszert alakít ki, ahol például a munkához szükséges fóliánsok rendszerbe foglalása színek szerint történhet. Varázslói attitűdje is jelentős mértékben különbözik a férfi által oktatottól és használttól. A klasszikus maszkulin tulajdonságokat elvető, ösztönös, logikától másként vezérelt metódust alakít ki, melyet összeköt Baba Jaga varázskönyvével, ezzel teremtve kötődést a múlt és a jelen között, habár ez kapcsolat jóval könnyedebb, mint Dubravka Ugrešić Banyatanyájának főszereplői és a hírhedt szláv öregasszony között. Agnyeska lázadó, de ez a szembeszegülés koránt sem annyira elemi erejű, mélyből jövő vagy tudatos, mint Catherynne M. Valente Marija Morevna és a Halhatatlan című regényében Marija Morevna ellenszegülése.
Kasja abból a szempontból ad mindehhez érdekes többletet, hogy segítségével bepillantást enged az olvasónak a volt kiválasztott szerepébe, hogyan tér vissza az életében minden falusi normához és hogyan nyertek értelmet retrospektív módon az Agnyeska körüli furcsa esetek. Találkozásaikor a főhősnő imamalomszerűen berregi magából, hogy érzése szerint „[Kasja] tolvajként tekintett rám, elloptam tőle valamit.” (162) Kettejük szoros összefonódását és a varázslónő lelkiismeretfurdalását aknázza ki a Rengeteg, amikor elrabolja a volt kiválasztottat, hogy Agnyeska megmentse őt, mintegy előkészítve a mentőakciót, amelyben a Rengeteg által elorozott polniai királyné megmentése lesz a cél.
Hanna királyné a passzív, tündérmesei bajba jutott nő a „gyönyörű, aranyszőke haja glóriájával.” (327) Egy angyal, így szerepének köszönhetően elrabolták: a „rosziai Vaszili herceg belovagolt Kraliába, és három héttel később Hanna királyné társaságában hagyta el az éjszaka közepén. Roszia felé menekültek.” (310) Az erdőből való kiszabadítása után a koronás fő megesküdött Isten előtt, hogy „nem hagytam el az uramat és a gyermekeimet! Az áruló Vaszili hurcolt el az udvarból a katonáival együtt, bevitt a Rengetegbe, és a saját kezével kötözött a fához!” (327) Az elátkozott erdőségben hosszú időt eltöltött nő metamorfózison megy keresztül, melynek eredményeként az antropomorfizált Rengeteg avatárként jelenik meg.
Ez az átváltozás pedig nemcsak a szereplők közötti viszonyrendszerben vehető észre, hanem a regény értelmezhetőségében is. A történet a bosszúálló Rengeteg-királynő felbukkanásában eszkalálódik. Ez azzal a következménnyel jár, hogy vele kapcsolatban semmilyen rejtély sem vár már megfejtésre, minden kérdésre érkezik felelet. Az intrusive fantasy legfontosabb motívuma, a betolakodás jelentése a korábbiakhoz képest teljesen ellentétessé válik, azonban ez a kései reveláció inkább magyarázatot kínál, semmint megoldást. A történtek után a Rengeteg kertészeként fellépő Agnyeska óvatossága azonban valahol már nem indokolt, hiába figyelmezteti a még nagyon is élő veszélyekre Sárkány a lányt, érezhető, hogy a végkifejlet valójában öngeneráló volt, így a varázslónő feladata mindössze abban merül ki, hogy felügyelje ezt az öntisztító folyamatot. A történet tetőpontjának felismerése után, vagyis a narratíva lezárultával Novik lekerekíti a még élő karakterei életét. Kasja ha későn is, de elnyeri kiválasztottságát, a lovagi testőrség parancsnokává nevezik ki, Agnyeska pedig a férfit, Sárkányt mutathatja be az édesanyjának mint kedvesét. Az integrálódás, az „ők” és a „mi” tengely ilyen halványodása érthető eukatasztrófaként[4] — ebben a vég nem hordoz magában folytatást, ahogy arra Mendlesohn rámutat, így „bármilyen következőség antiklimax volna.”[5]
Ahogyan a narratív szerkezet hullámzik és visszatér önmagába (tündérmese–fantasy–tündérmese), úgy követi az atmoszféra és a stilisztika is. Fontos szem előtt tartani, hogy a regény angol címe Unprooted, vagyis gyökerektől megfosztva. Ebben pedig sikerült elkapni azt a változást, amely egyfelől az én-elbeszélő korlátozottságára épít, hogy úgy tudja átadni ismereteit a számára is idegenül ható környezetéről, hogy az olvasó beleélhesse magát, másfelől ez az új helyzetekkel kapcsolatos távolságtartás annyira sikeres volt, hogy számomra alkalmanként hiteltelen reakciónak tűnt. A teljes irányvesztettség érhető tetten Agnyeskában, ugyanakkor ezen talajvesztettsége miatt a fiktív világ összeszűkül, és mintha a proppi erdő közepén fekvő ház itteni megfelelője lenne, ahol sorsfordító események történnek. Az elveszettséget és a kitépettséget úgy orvosolja Novik, hogy a Rengeteg deus ex machinaként közbeavatkozik, és gyakorlatilag kitereli az urbanizált szituációból a szereplőket oda, ahol ő tart mindent ellenőrzés alatt, és a megmaradt szereplők Mássága érthető meghatározó tényezőként. Természetesen ez az öncélúság a tündérmese sajátja, mégis billogként pulzál a fantasy homlokán. Stilisztikai szempontból jóval több leírást tartalmaz, és mivel ebben a részben kényszerül Agnyeska először olyan protokolláris helyzetbe, amely megkövetel tőle egy nem vérségi alapú tiszteletadást, a párbeszédek is jóval rövidebbek és a beszélgető felek is jóval szűkszavúbbak. A tündérmesébe való visszatérés feletti örömöt a varázslónő a következőképpen magyarázza: „A völgyben nőttünk fel, és ugyanazt az erőt ittuk magunkba, amely a Rengeteget is táplálta. […] A Sárkány arra használt minket, hogy hozzáférjen a völgy erejéhez, és addig tartotta a lányokat a toronyban, amíg el nem sorvadt az összes gyökerük és be nem zárultak a csatornáik.” (314–315)
Az erdőségeknek ezt a zabolátlanságát, tündérmesei térként való értelmezését valamint összekötését a fantasyvel, úgy hiszem, Catherynne M. Valente széleskörűbben kiaknázta és megírta. A női tematikájú Rengeteg tündérmesei fantasy, de a tündérmesére jellemző motívumok erőteljesebben érvényesülnek, mint fantasyéi, habár a kötet nagyon sok intrusive fantasy kódot működtet. Továbbá a tündérmesei szereplők megjelöltsége, vagyis Mássága és sikeres visszatérése, majd integrálása a közösségbe olyan lezártságot és véget eredményez, amelyből már nem lehetséges a kilépés.
____________________________
[1] Farah Mendlesohn: Rhetorics of Fantasy, 359.
[2] Uo.
[3] Farah Mendlesohn: Rhetorics of Fantasy, 363.
[4] „A katasztrófé, a tragédia igazán »tragikus« pontja, a tündérmesében nem lefelé, hanem felfelé fordul: ezért teszi hozzá Tolkien a terminushoz (stílusosan) a görög eu- (»jó«) előtagot.” J. R. R. Tolkien: A tündérmesékről = Uő: Szörnyek és ítészek, Szukits, Szeged, 2006, 225.
[5] Farah Mendlesohn: Rhetorics of Fantasy, 364.