JÓSKA Felrúgtam a vödröt.
ZSUZSA Véletlenül felrúgta a vödröt.
JÓSKA Amikor a nyakába akartam harapni.
ZSUZSA Legalább fölázik a mocsok, könnyebb lesz sikálni. De nekem ne tessék ilyesmiket mondani. Ha azt tetszik mondani, hogy a piszok szép, akkor az életemnek semmi értelme sincs. Gyűlölöm.
KLÁRA Csak arra kérném, ne tetszikezzen. Ez olyan cselédes.
ZSUZSA Minden kicsi mocskot külön gyűlölni tudok. A hajszálakat a díványpárnán. A beszáradt fogpasztát a fogkefe tövében. A port. Gyűlölöm. Legszívesebben hosszú körmöket növesztenék. Csak azért tetszik azt mondani, hogy szép, mert nem tetszik ismerni a mocskokat. A konyhák sarkában, a mosogatók alatt. Ott olyan, mint a békanyál, nyúlós és hideg. A lábasok füle mögött megkövesedik. Késsel kell vakarni. A fürdőkádban szőrös retek. Az ajtókon zsíros kéznyomok. A pehelypaplanok bűzlenek. A napra kell kitenni. A padló hézagjaiban porgumók. Aki nem nézi, nem látja. Mindenkinek másféle van, a magáéhoz mindenki hozzászokik, de minden másféle mocsok is ugyanolyan. Nekem azért volt olyan sok helyem, mert mindig elölről akarom kezdeni. Meg kell jól figyelnem. Ki kell tanulnom.
JÓSKA Nem kéne levenni András bácsi képét?
ZSUZSA Azt tetszik hinni, hogy amikor én ide beléptem, és mosolyogtam, és úgy csináltam, mint aki zavarban van, nem láttam rögtön, hogy a Klára néninek milyen mocska van? Mindig így csinálom. Ez a trükköm. Engem nem lehet megtéveszteni. Forgatom a fejem, mintha zavarban lennék, felkeltem azt a szükséges bizalmat, aztán figyelhetem, hogy milyen hely lesz ez nekem. Ez ki volt? (leemelik a képet a falról)
JÓSKA Klára néni férje.
KLÁRA Nem volt a férjem.
JÓSKA Édesanyámnak így mesélte.
KLÁRA Néha én is hazudhatok.
Nádas Péter: Takarítás
N. P.: Drámák, Jelenkor, 1996, 34–35.