„Felülről kukucskálok be, fekszem az ágyon, a Winettout olvasom,
vagy amikor megszülettem, abban a dobozban ott a szülőszoba,
első csókolózás a Feneketlen tónál, egy másik babaházban leckét
vagy könyvet írok, néma képek, pereg a festék, olvad a viasz,
vetemedik a papundekli, fiam születik, apa temetése, mind külön,
kicsi vitrinekben, és ahogy az utolsó tárló fölé hajolok
az immár üres és kifakult mostban.”
(G. L.)
Este tíz. Az A utca sarkán egy mentőautó villog némán, kanyarban áll, akadályozza a forgalmat.
Este fél hétkor a 47-es villamoson írtam egy sms-t, hogy rossz érzésem van, Édes, mondj valami bíztatót, kérlek, és vártam a gyors visszajelzést. Kábé ugyanekkor a fiam az uszoda öltözőjében dörzsölgette törölközővel a nedves fejét, fáradtan, kedvetlenül és a matek kettesre gondolt, arra, hogy tegnap ilyenkor még azt hitte, ez a dolgozat olyan jól sikerült, hogy legalább négyes lesz. Én tegnap ilyenkor egy buszon ültem és egy újságíró lánnyal azon nevetgéltünk, hogy kinek milyen szürreálisan szar munkái voltak már életében. Az újságírólány nyert, mert ő épp most egy triplaixes pornós honlapra potencianövelő szerek promóit tölti fel. Ez a munkája. Amúgy verseket ír.
Fél nyolckor kezdődött a műsor. Hét helyett fél nyolckor. Indulás előtt felhívtam J-t, hogy találkozzunk, mert tudtam, hogy ez lesz, ha nem találkozom valakivel, aki tudja az utat. Egyedül el fogok tévedni, nem találok oda, nagyjából sehova sem találok oda egyedül, főleg irodalmi felolvasós estekre nem, mert azok mindig olyan helyen vannak, amit nem lehet megtalálni. Nem vette fel a telefont J, sietett, nem akart elkésni. Valaki mindig rácsörög, hogy siessen már, el fog késni. Magától is tudja, hogy el fog késni, minek hívogatom?
Miközben én a D utcában J-t hívogattam és bénáztam, hogy hol van a B utca, J épp belépett az R ajtaján, közben a telója kijelzőjén meglátta a nevem, röhögött egyet a markába, hogy hihi, ma nem is késett el, lehalkította a telefont, adott puszit A-nak, B-nek, N-nek és leült a nézők közé a második sorba. A a színpadon kezébe vette a mikrofont, üdvözölte a közönséget, mosolyogva közölte, hogy még várunk valakit, ezért kis türelmet kér, a műsor kicsit csúszik, és ekkor megcsörrent a telefonja. Én hívtam.
— Sétálj el a sarokig és olvasd le a tábláról az utca nevét, akkor megtudjuk, hol vagy. A Zsinagógát látod? Nem? Látnod kéne! Tudod, melyik a Zsinagóga? Az egy ilyen nagy templom.
Persze, hogy tudom, melyik a Zsinagóga, de a D utcából kurvára nem látszik a Zsinagóga, A hülyének néz engem? Na mindegy, hagyjuk, volt ott egy srác a D utcában, már percek óta feltűnően bámult és nevetett rajtam, megkértem, ne röhögjön, hanem inkább segítsen, kísérjen el oda, ahova menni akarok. Tízéves fehér Opel Astra, átlagos, de jó állapotban, kábé minden második srácnak ilyen kocsija van, vagy max. Ford. Inkább Opel, ami sose kop’ el.
Rossz az út, zötykölődünk, ugrál a szemem a plakátfeliratokon, Ennio, Papp László Sportaréna. Hát ez meg hogy? Mit keres az ott? Vagy ellopták a szlogenjeit? Innio, ennio, oldalcímek egy belvárosi szórakozóhely árlapján, az utolsó oldal az írnio, oda írhatod a véleményed a kiszolgálásról meg amiről akarod. Nem rossz hely, csütörtökönként van friss osztriga, mondjuk osztrigát vacsorázni Budapesten szerintem sznobéria.
— Van itt egy ilyen irodalmi felolvasóest, ha már elhoztál, bejössz velem?
Belépünk, mindenki minket bámul, na, őt vártuk, mondja mosolyogva a mikrofonba A, és felém mutat. Az opeles srác néz egy nagyot, azta, te ilyen menő vagy, téged vártak? Aztán lebiggyed a szája és hozzáfűzi: elég kevesen vannak itt, nem?
Inkább megtanulok három verset, mint egy matekot, mondta a kislányom hazafelé jövet, ma a kocsiban, délután fél ötkor. Folyton az órámat nézem. Mintha legalább is csak az enyém lenne az idő. Vagy mint aki siet. Vagy mint aki fél, hogy nincs elég ideje.
Biztos épp valakit újraélesztenek, mondja a srác, este tízkor. Kikerül egy némán villogó mentőautót az A utca sarkán, nekem meg püttyög a telefonom, sms ékezett. Megnyitom, elolvasom. Szeretlek.
Negyed tizenegykor beütöm a hatjegyű kapukódot, mielőtt belépek, meglátom a házzal szemközti plakáton, hogy Ennio Morricone-koncert itt és itt, ekkor és ekkor.
Megjelent a Műút 2016056-os számának
Garaczi 60 című összeállításában