Milyen szereppel bír az egyén a társadalom egészében? Lehetséges-e, hogy mindössze egy megjelenési formája a közös világképnek? Ebben a felállásban az egyén határozza meg a világ képét, vagy épp fordítva, a társadalom és a környezet alakítja a benne élőket?
Gaál Kata grafikusművész többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ alkotói tevékenysége során. Művészi attitűdjében erős figyelmeztető szándék érhető tetten, amivel napjaink társadalmi-politikai problémáira mutat rá.
Érdeklődése fókuszába az utóbbi időben az öltözködéskultúra és az ehhez fűződő előítéletek kerültek. Social Results (2016) című munkájában a keleti és a nyugati nők sztereotipikus viseletét állítja szembe két elkülönülő képegységben. Ha az így létrejött középtengelytől indítjuk szemlélődésünket, megfigyelhetjük, hogy mind a két oldalon az anyaszereptől jutunk el nyugaton az egyre többet mutató ruhadarabokat viselő nőalakokig, míg keleten a mind nagyobb mértékű beburkolózásig. További ellentétekre bukkanhatunk a megjelenített környezetben is, ami egyúttal az ábrázolt nőket alakító (vagy épp általuk alakított?) társadalmi és kulturális jellegzetességekre is példákat hoz.
A lengő szoknyájú, kacér nyugati nőket tarka, ám obszcén falfirkák veszik körül, míg a vallásuknak megfelelően csador és burka mögé húzódó közel-keletieket jóval ingerszegényebb, azonban reklámoktól így sem mentes utcaképben láthatjuk. Fejük felett az arabosított Coca Cola-reklám a globalizáció okán óhatatlanul is begyűrűző nyugati világ egy cenzúrázott darabja: a beemelt képen a grafikusművész maga satírozta le a muszlim szabályok szerint a kólareklám olyan megfelelőtlen vagy tisztátalan részleteit, mint a modell pőre karja, lába és felsőteste, vagy a kutyaalak.
Ezen a ponton érdemes kitérni Gaál Kata technikai megközelítésére. A hagyományos síkgrafikai megoldásoktól elrugaszkodva a művész a szabadabb kifejezésmód érdekében a két dimenzióból kidomborodó hordozókat, vagy akár talált tárgyakat is beemel alkotásaiba. Nem ritkán maga az alap is efféle talált tárgy, hiszen a művész szívesen dolgozik a Képzőművészeti Egyetem leselejtezett fatábláira (a korábbi használat jeleit magunk is felfedezhetjük a fatáblák szélén látható festéknyomokban). A Social Results esetében — illetve további alkotásain is — megfigyelhető lebegő, sejtelmes jelleg egyrészt a felkasírozott kép vagy fotó, másrészt a Dremel[1] segítségével kifaragott részletek, illetve a később felvitt viaszréteg eredménye. Az említett alkotás kollázsszerűsége is meghatározó a grafikusművész vizuális világában: a ruhaként szolgáló textildarabok, a kutyaalakokra felerősített prém és a kivágott arcrészletek mind a tartalom felé mutatnak. Ahogy az egyszerre rögzítő, illetve esztétikai funkciót betöltő színes fejű gombostűk is.
A Social Resultsra rímel a művész egyik legfrissebb alkotása, melyen a fentebbi két kultúrkör vallási eltéréseit — vagy épp hasonlóságait — mutatja be: egyik oldalon ismét egy nyugati, másikon pedig egy keleti nőalak reprezentációjában (mindkét figurán Gaál Kata arcképével). Ezúttal is gombostűvel feltűzdelt anyagdarabok emelik ki a képek fő elemét: az öltözéket. A Social Results II[2] az előzőekben tárgyalt alkotás fokozásaként is értelmezhető; kizárólag a ruhákra fókuszál megjelenített környezet nélkül. Érdemes megfigyelni a korábban bemutatott Social Results és párja közt létrejövő párbeszédet is: elgondolkodtató, hogy a szembeállított vallási viseletek valójában nem állnak akkora kontrasztban egymással, mint a korábbi példán az utcai öltözék, ellenben sok hasonlóság fedezhető fel közöttük. Bizonyos szempontból szinte azonosak. Inkább az előző munkához viszonyítva mutat éles eltéréseket — a világi és a vallási öltözeteket tekintve — a nyugati oldal, míg a keletin szinte tökéletes azonosságot láthatunk.
Szintén az öltözködéshez fűződő társadalmi előítéletekre reflektál a művész Megkülönböztett jelzés (2015) című, két darabból álló munkája is. Az egyik újrahasznosított fatábla szereplői öltönyös üzletemberek, míg a másiké kukások. Ahogy az eddig leírt munkák, úgy a Megkülönböztett jelzés is két végpontot ütköztet — jelen alkotás esetében ezt akár szó szerint is vehetjük, hiszen a két kép alakjai egy irányba, egymás felé tartanak. A valódi textíliákból a képre erősített sötét öltönyök és a közmunkások jellegzetes, foszforeszkáló-neonnarancs láthatósági mellénye mellett a Social Resultshoz hasonlóan fontos a környezetként szolgáló háttér. Az ellentétek játéka ez: a komolykodó „öltönyös réteghez” ugyan többnyire elegáns irodák vízióját társítjuk, azonban képterük csak monoton ingerszegénységében mutat ezzel hasonlóságot — az alkotó szándékosan rút, elhanyagolt városrészletbe helyezte az arctalan alakokat. A köztisztasági munkások fatábláján egy sávban már felsejlik a közparkokra utaló zöld szín, azonban hátterük egy, az alkotó által Budapest központjában fotózott, majd a táblára kasírozott steril irodaház hatalmas ablakait ábrázoló kép.
Hogy az alakokhoz társított környezeti ábrázolásokat velük ellentétesnek véljük, épp arra figyelmeztet, milyen mélyen is gyökereznek az egyes munkaruhákhoz társított előítéleteink. Milyen otthon felé ballagnak a Megkülönböztett jelzés fiktív, meg nem személyesített alakjai, és hogyan változik át szerepük, ha hazaérve levetik nappali viseletüket? Ha másnap cserélnének, és a kukás vasalt inget húzna és nyakkendőt kötne, az üzleti negyed embere pedig neonmellénybe bújna, első ránézésre ugyanúgy ítélnénk meg őket? Feltűnne egyáltalán a személyváltás a ruha mögött?
Mintha a mindennapi öltözék egyfajta jelmezként szolgálna a társadalomban, ami el is zárja viselőjét a valódi megismerés lehetőségétől. A tömegek álarcos rejtőzködése nem puszta önvédelem, hanem egyúttal elzárkózás a külső világ nyűgjei elől. A Bezárkózva papírvékony fafurnérból készült, függönyre emlékeztető alkotás. Ennek létrehozása által azt vizsgálta a művész, működhet-e szimbólumként egy mindennapokból jól ismert használati tárgy művészeti kontextusban, ha annak eredeti funkcióját és jelentését is meghagyja: a függönyét, mint az otthonokat az ablakokon túli világtól elzáró pajzsét. A Bezárkózva „fafüggönye” azonban még inkább áthatolhatatlannak tűnik — merev anyagából adódóan nem is libben, mintha kiszáradt és megkérgesedett volna viselője arcán. Az öltözékjellegre utaló asszociációt az alkotás alsó szegélyén végigfutó burka-motívum idézi elő, egyúttal kapcsolatot teremtve az alkotó többi munkájával is.
Ezek a jelmezek, álarcok, függönyök, pajzsok és fátylak tehát kizárják mindazt, amivel a viselő nem szívesen néz szembe. Közhely, de az emberiség sorsa ennek ellenére a mi kezünkben van. A Terror Wheel a (társadalmi) felelősségvállalás problémáira mutat rá. Ismét egy hétköznapi tárgyra építő alkotásról van szó: a sodrófák felhasználásával készült installáció egyben egy buddhista imaeszközt[3] is idéz, azonban annak egy negatívba átültetett változatát: míg a tibeti imakerekeken szerencsehozó és tisztító szimbólumok találhatók, addig Kata terrorkerekén a történelmi múlt nagy bűnöseinek portréi forognak. A befúrt vasszögekből kirajzolódó személyek mára a gonoszság arcaivá váltak. Tetteik újra megismétlődhetnek — vállaljuk-e, hogy a negatív imakereket meggördítve az ő rettenetes energiáikat szabadítjuk fel?
Mi a helyzet a művész szerepvállalásával? Az eddig leírt alkotások többnyire arra figyelmeztettek, milyen könnyedén válik felszínes jelekre kiélezetté a hétköznapi ember, míg más jelzéseket tudatosan elzár magától — milyen mértékben válik befogadhatóvá a művészet? Gaál Kata személyes megfigyelése szerint a kiállításmegnyitók széles tömegeket vonzanak be galériákba és más művészeti intézményekbe, azonban kétségbe vonható, hogy a részvételi arányt valóban a művészeti kvalitás határozza meg. A Bárkit megállásra késztet? hajléktalan-alakjának figyelmét miért keltette fel a galéria világa? A rézből kimetszett figura a fatáblán a grafikusművésztől már megszokott, horizontális utcaképben látható, azonban az eddig tárgyalt művektől eltérően a képtér nem zárul be egy háttérként értelmezhető fallal, hanem egy galéria terébe mélyül. A hajléktalant — akit egyébként szedett-vedett ruhája és magával hurcolt szatyrai miatt bélyegezhettünk mindjárt annak — úgy áll a fényes kiállítótér előtt, mint a kisgyerekek az édesség- vagy játékboltok kirakataival szemben.
Mi lehet a motivációja? Gaál Kata tudatosan a művészettörténet legismertebb alkotásaira utaló képeket válogatta össze a fiktív kiállítás anyaga gyanánt — azokat, melyek véleménye szerint a művészeti világhoz nem közvetlenül kapcsolódók számára is mondanivalóval bírnak. (Fel)ismeri-e ezeket a műveket a bámészkodó hajléktalan, vagy inkább az ablakpárkányon megpihenő üveg vonzza a tekintetét? A grafikusművész ismét viccel: a kép értelmében feltehetően alkoholtartalmú üveget egy felragasztott kólás gumicukorral váltotta ki. A megnyitók hívószava tehát a bor és a pogácsa lehet, az összegyűlt tömeg egy része pedig büféturista?
Komolyra fordítva a szót, Gaál Kata olyan művész, aki érzékenyen reagál a társadalom és a kultúra visszásságaira. Kollázsszerű alkotásai felkasírozott, felfúrt, illetve feltűzött gyűjteményei azoknak a hordozóknak, melyeken keresztül kifejezheti számára fontos kritikai észrevételeit.
Kiindulópontja a probléma észlelése, annak vizsgálata pedig az alkotói folyamat — így saját tűnődése válik a gondolatkeltés alapjává. Ezáltal maga is felvett egy szerepet: a kortárs művészét. Ahogy az előbb láthattuk, nemcsak a társadalmi szerepeket vizsgálja, hanem sajátját is. Kikből állhat a közönsége és mivel ragadható meg a figyelmük? Foglalkoztatja a mai kor emberét, hogy mi látható a galériák ablaküvegei mögött?
Megjelent a Műút 2016056-os számában
________________________
[1] Többfunkciós kézi fúróeszköz.
[2] Jelenlegi munkacím.
[3] A tibeti buddhizmus egyik vallási eszköze; a hengerekre mantrák szövegei kerülnek, megpörgetésük pedig egyenértékű a szóbeli imádsággal. Minden görgetés tisztító erővel bír, emellett a bölcsesség és az érdemek összegyűjtésére is szolgál.