Nektek mondom, jó urak,
a versemet:
inkább lesz bolond beszéd,
mint bölcselet,
és lesz benne ifjúság, szerelem,
meg élvezet.
Paraszt, ki nem érti meg
a lényeget,
s aki szórul szóra nem
tanulja meg:
keserves, ha elhagyod énekelt
szerelmedet.
Egy szerszámmal két lovat
nyergelhetek.
Mind a kettő csupa tűz
és harci kedv,
de együtt megtartani nem tudom
kettőjüket.
Igen vágyom arra, hogy
megférjenek.
Nem is kéne más alám,
csupán ezek,
s lovagolva tölteném szüntelen
a kedvemet.
Egyiknél nincs hegyi ló
elevenebb,
de újabban az a rossz
szokása lett:
szíre-szóra megvadul, ülni is
alig lehet.
Másik Confolens alatt
nevelkedett,
úgy találnátok ti is,
nincs nála szebb,
ezüstért meg aranyért nem adom,
de senkinek.
Mert mikor még mint csikó
legelgetett,
urára bíztam — de az
kiköttetett:
gazdája egy évig ő, én pedig
százig legyek.
Nem tudom, barátaim,
hogy mit tegyek,
tanácsot hadd kérjek hát
most tőletek:
a vadóc Arsent vagy a szép Ágnest
tartsam-e meg?
Bírom Gimelt, földjeit,
várnépeket,
Nieul büszke uraként
hírt és nevet,
s mindkettőtől esküvel fogadott
hűségüket.
Guilhem de Peitieus (IX. Aquitániai Vilmos): Nektek mondom, jó urak, a versemet
Havasi Attila fordítása