XXVIII.
Most kinyitom a szemem.
Most becsukom.
Egyszer felnyitom a szememet,
másszor meg lehunyom.
Hol tágra nyitom, hol lezárom.
XXIX.
Nincs semmi baj, szívem,
nem szívbajos szívem,
semmi nem baj, szívem,
vajszívem sem, szívem,
sem semmi tejszínem.
XXX.
Ezzel már mindent megmondtam.
Ebben már minden benne van.
Ebben minden út benne van.
Ebben már Róma is benne van.
Ez minden.
XXXI.
Hazajött a fiam. Egy zsák rongyot,
egy láda könyvet, széthúzást hozott.
Szeme nem tud felnyílni teljesen.
Akarata bevont vitorla.
Szeretete aszály.
XXXII.
Valahogy mégis eljutok a magnóig.
A zenébe kapaszkodom,
kapaszkodnék,
de nem tudok dönteni,
mit tegyek be.
XXXIII.
Ha valami akad, az kopik is,
ha valami kopik, az törik is,
ha valami törik, az szét is szakad,
hamarabb,
sokkal hamarabb.
XXXIV.
Volt idő, amikor az állítólagos
rémhírterjesztőket tárgyalás nélkül,
azonnal kivégezték.
Bocs,
ez nem egy rémhír?
XXXV.
Bejövök egy ajtón, és kimegy a bér,
két lábon járó bértömeg,
akit de jó lenne megtakarítani,
ránéznek, és ez jut eszükbe,
az ajtóéról a bérkeret.
XXXVI.
Vagy alszik, vagy nem.
Ha nem alszik,
nem is kell fölébreszteni.
Ha alszik, legalább pihen,
és addig se fáj a feje.
XXXVII.
Kétezertíz nagypéntekén
lehullott az álarc.
Csavarra próbáltam akasztani,
de kicsúszott kezemből, és darabokra törött
a nászajándék velencei álarc.
XXXVIII.
Ha működne a demokrácia,
Athénban végig az maradt volna.
Ha működne a diktatúra,
Spártában végig az maradt volna.
Ez a történelem.
XXXIX.
De jó látni a melled!
Az átjáróban térdelsz,
előrehajolva gyurmázol fiunkkal,
és ma kapott háromnegyedujjas,
fekete pólód nagy kivágásán át.
XL.
Hányszor elképzeltem Raszkolnyikovot!
És némelynap gyötrődve ébredek,
időközben nem tudódott-e ki,
tehetek-e valamilyen óvintézkedést,
vagy mégis inkább föladjam magam.
XLI.
Szegény busz alig bírja.
Meleg is van,
tele is van,
és jó kis alattomos
emelkedő van itt.
XLII.
DOHÁNYZÁS
LESZOKÁS 20 PERC ALATT
„Az két cigi.
(Esetleg három.)
Annyi időm soha nem lesz erre.”
XLIII.
Ma csütörtök van, holnap péntek,
de mikor lesz már ennek vége —
ma péntek van, és holnap csütörtök,
az ember szíve mégse sütőtök,
az ember szíve mégse háj.
XLIV.
Emlékszem-e, emlékszem-e?
Azt kérdezed, emlékszem-e?
A szemére emlékszem-e?
Emlék szeme, emlékszeme,
emlékszem-e?
Nyilas Atilla: Az ékesszólásról XXVIII–XLIV., 2000, 2010/10.