A légikisasszony ide-oda lapozott a légi menetrendben. A kisujjában volt az egész, csak a biztonság kedvéért nézett utána.
— Van egy szép gép, mely Bécsből indul, és 16:10-kor érkezik Rómába.
— Ez fog a kifutópályán fölrobbanni?
— Hát bizony — mondta a légikisasszony.
— Más baj is van – jegyezte meg az utas. — Mire beérek a városba, zárva lesznek az összes hivatalok.
— Hát akkor ne Bécsben, hanem Prágában tessék átszállni. Ez a járat már háromnegyed egykor Rómában van.
— Ez már jobban hangzik — állapította meg az utas.
— Viszont Prágában három órát kell a csatlakozásra várni.
— Megéri — mondta az utas. — A bécsi géppel ugyanis elvesztek egy napot.
— Akkor jobb lesz a prágai géppel menni. Sajnos, ennek reggel hétkor van az indulása.
— Nem ideális — mondta az utas. — Ha tudom, hogy korán kell fölkelnem, le se hunyom éjszaka a szemem.
— Eszerint ön mindenképpen elveszít egy napot? — mosolygott rá a légikisasszony. — Akkor hát melyik géppel parancsol utazni?
— Talán mégis inkább a prágaival — mondta az utas. — Majd beveszek este egy erős altatót.
— Remélem, tudja — kérdezte a légikisasszony —, hogy ezzel a géppel is van egy kis bibi?
— Én csak azt hallottam, hogy az Alpesekben szétzúzódik egy sziklán. Vagy ez nem az?
— De igen. Ízzé-porrá megy széjjel — mondta a légikisasszony, s átnyújtva a jegyet, gépiesen hozzátette:
— Jó utat.
Örkény István: Van választásunk
Ö. I.: Egyperces novellák, Palatinus, 2008, 438.