Lakásgyakorlatok 5.

Néha arra gondolok, hogy milyen volt a legeslegelső szobám. Az, amelyikben már egyedül kellett volna aludni, de ahol a szekrényekben kizárólag az én ruháim voltak, saját ágyneműm, ami a szüleim ágyára soha nem húzódott fel, volt helye a dolgaimnak, és senki másnak nem voltak ott dolgai. Igazából azt képzelem el, hogy az a szoba még mindig megvan, úgy értem, hogy még mindig vissza tudnék oda úgy menni, mint a saját legeslegelső szobámba. Mert ugyan megvan még az ágy, a bútorok, és a szőnyeg is, nem ott vannak, nem is abban a városban, nem is úgy, nem is semmi. Kicsit irigy vagyok, és ebbe nem szeretnék belemenni, de azokra, akik egy helyen voltak, vagyis egy helyről mentek el, és az a hely még mindig megvan. Tudod, nem is az, hogy több helyre mész, mert nem az, hanem sokkal inkább, hogy több helyről jössz. Hogy a legutolsó egyáltalán nem hangsúlyosabb a legelsőnél, sőt a legeslegelső csak kitüntett időbeli helyzete miatt tűnik fontosabbnak, de ugyanolyan fontos, mint a rá- és rá- és rákövetkező, és ha ennyi felé kell osztani a jelentőséget, igen kevés jut egy-egyre. És tényleg nem szeretnék belemenni, de úgy képzelem el, hogy ezek nem tudnak lineárisak lenni, egymás mellé kerülnek, mintha több pályaudvarról indulna egyszerre vonatod ugyanoda, mondjuk egy ötödik helyre, és neked nem kell eldönteni, hogy honnan szállsz fel, nincs ebben cselekvés, csak tényleg próbáld meg ezt elképzelni, hogy mindenik helyen ott vagy. Na mindegy. Hasonló ehhez, amit most kérdeztél. Arra, hogy hol élek jelenleg, nem tudok válaszolni, és nem azért, mert három egymást követő nap ne raknám ugyanarra a párnára le a fejem aludni, mert igen, előfordul, hogy két hétig is egy helyen vagyok, hanem inkább, hogy ki tudom-e ezt mondani. És akkor azt kérdezed, hogy hazaköltöztem-e, és erre azért nem tudok válaszolni, mert alapból egyszerre több helyre érkezik vissza a vonatom, szóval annyit tudok mondani, hogy a dolgaim, amiket amúgy nem használok, arányosan vannak elosztva helyeken, ahol amúgy nem töltök túl sok időt. Most például megint egy szállodában vagyok, egy olyan városban, ahol többet maradok, de nem élek itt, főleg hogy ez az egész kérdés irreleváns ahhoz képest, hogy itt éjszaka mennyire vagyok egyedül. Úgy értem, kilépek a gang alól, előttem a park, városközpont, éjfél után vagyunk kicsivel, és teljesen egyedül vagyok. Nincs még egy kutya sem az utcán, égnek a lámpák, villog a sárga a jelzőlámpánál és gyógyszertárnál a zöld pluszjel vagy kereszt — ezt soha nem tudom. Nem zavar ez az egész, de tudod, arra gondolok, hogy ha most elordítom magam, vagy levetkőzöm, vagy leülök, vagy táncolok, vagy mit tudom én, olyan, mintha a szállodaszobában lennék, ahol félmeztelenül ülök le a vécécsésze mellé körmöt vágni, és ahogy meglátom magam a szekrény tükrében, nincsen semmi baj. Na várj. Szóval az utca ugyanolyan üres, mint a szállodaszoba, hogy belakhatónak hagyja magát, hogy nincs jelen senki, csak a nyomai vannak egy valamikori jelenlétnek. Hogy például ebben a lepedőben is aludt egy vadidegen, de kimosták. Hogy itt és most nem gondolok ezekre a nyomokra, mert éjszaka egyedül vagyok. És a sajátom a fürdőszoba, a zuhanyzófülke sarka, a vécécsészére is ültek mások, de most csak én ülök, és az enyém minden utca, a kétsávos út jobb és bal oldala is, és nappal igen, de ha most elordítom magam, nincsen semmi baj, nem is néz ide senki, nem is semmi. Arra gondolok, hogy ez meddig fenntartható. Hogy mikor fogok ugyanoda akarni visszamenni. Arra gondolok, hogy mit jelent az ugyanoda. Az, amelyikben már egyedül alszom, ahol a szekrényekben az én ruháim vannak, saját ágyneműm, van helye a dolgaimnak. Hogy ez a hely mindig megvan, úgy értem, hogy majd mindig vissza tudnék oda úgy menni, mint a saját helyemre. Hogy mit jelent az ugyanoda.