A kertben még a régi pad fogad ma,
de a tetőket már boglyasra nyírták
a suhanc szelek s még alacsonyabbra
hajtják alázatos fejük a nyírfák.
Elvarázsolt királylányokra lestem
az úton, a padláson játszadoztam,
éjszaka a súlyos holddal kezemben
ott szállt el álmom fenn a csillagokban.
Most lenn vagyok a sárban és a porban,
de a kisgyermek továbbszövi álmát
arany asztalnál, hol kenyér és bor van
s planéták fényes kardjai vigyázzák.
Reményeim mind kihajítnak álnok
kastélyukból a magány pitvarára.
A nagy idő ellen félve próbálok
kunyhót verni, emlékek gyönge ácsa.
Tarka éveim elszárnyalnak sorra,
de lépked bennem s meg-megáll a gyermek…
Lábát a Tejút pora beporozta,
egy borzasszőrű csillagot terelget.
Rába György: A régi kertben
R. Gy.: Az Úr vadászata, Hungária, 1943.