Az tartott legtovább

Az tartott legtovább hogy fölállni merjek és testemhez kössem az imbolygó Napot...

Az tartott legtovább
hogy fölállni merjek
és testemhez kössem
az imbolygó Napot,

hogy a nyár robaját véglegesítsem
belesikoltva lombokba,
gödrökbe,
arcomra taposott vadvirágba.

Meghívni titokban egy lázadó cipőt,
ölelni a fejemre gyulladt díszpárnákat,
fohászkodva lesni
a vízcsapok lélegzetét,
mintha az mosna kezet újra
aki itthagyott.

Aztán csak a perc,
egy öngyújtót kinevezni
múzeumi ritkaságnak,
félálomban felsorolni
minden barátot,
és lépni a csöndben.

Pinczési Judit: Az tartott legtovább