Mindig is el szerettem volna képzelni egy állomást, egy megfelelőt — az igazit. Ami nem feltételes megálló, de sem ideiglenesen áthelyezett felszállóhely, hanem tényleg az, ami: a név valóban pontosan jelzi magát a dolgot, és a dolog megfelel nevének.
Volt idő, amikor bizonyos voltam abban, hogy végzetesen összekeveredtek a dolgok és a neveik, s ez okozza a problémát. Ma már inkább gyanakszom arra, hogy a probléma az én készülékemben van, ott keveredtek csak össze a nevek és a dolgok — s mégis megkérdem tőletek: hol élünk?
Na persze, az én harcom a hátraarc, és ahogy elnézem, a küszöbön állok, mint egy tévedésre mindig kész háború, mögöttem lakás, macskák, dől minden — kicsit Bilbo voltam, a Zsákos, kicsit Belbo, Jacopo —, ahogy a régi nóta mondja, na és: „Fejétől bűzlik a láb”.
Nézzük meg inkább, milyen ma reggel az időjárás!