I
Ki ez a jóasszony? Hamut visz
Egyenes derékkal, mint egy körmenetben,
Két kézre fogja a serpenyőt
Csurig tele a sparhelt platnija
Alól kiszedett friss, súlyos parázzsal,
Fehér tűzporral, még izzik a pernye,
A szél a kötényére visszafújja,
Szájába-szemébe, de rendületlen
Halad, vízszintesen kitartja a terhét,
Görcsösen, vasmarokkal kapaszkodik a nyélbe,
Csak megy, míg el nem vesztjük szem elől:
Befordul a tyúkól mögé az ösvény.
II
Ki ez a jóember? Felém igyekszik
A karámban, alig magasabb, mint a jószág,
Egyik kezében bottal hadonászik,
A másikban meg vörös marhakréta,
Felém kiált,
Az ingatag kapun ücsörgök,
Ő integet, kiabál, de mit? Nem értem —
Tehénbőgés, túrázó motorok,
Az udvar túl végében ügynökök
Ordibálnak egymásnak, majd neki:
Tekintetünk szétválik, és belém
A veszteség időtlen kínja hasít.
Imreh András fordítása