Páratlan

Ki ez a jóasszony? Hamut visz Egyenes derékkal, mint egy körmenetben, Két kézre fogja a serpenyőt Csurig tele a sparhelt platnija Alól kiszedett friss, súlyos parázzsal, Fehér tűzporral, még izzik a pernye...

I
Ki ez a jóasszony? Hamut visz
Egyenes derékkal, mint egy körmenetben,
Két kézre fogja a serpenyőt

Csurig tele a sparhelt platnija
Alól kiszedett friss, súlyos parázzsal,
Fehér tűzporral, még izzik a pernye,

A szél a kötényére visszafújja,
Szájába-szemébe, de rendületlen
Halad, vízszintesen kitartja a terhét,

Görcsösen, vasmarokkal kapaszkodik a nyélbe,
Csak megy, míg el nem vesztjük szem elől:
Befordul a tyúkól mögé az ösvény.

II
Ki ez a jóember? Felém igyekszik
A karámban, alig magasabb, mint a jószág,
Egyik kezében bottal hadonászik,

A másikban meg vörös marhakréta,
Felém kiált,
Az ingatag kapun ücsörgök,

Ő integet, kiabál, de mit? Nem értem —
Tehénbőgés, túrázó motorok,
Az udvar túl végében ügynökök

Ordibálnak egymásnak, majd neki:
Tekintetünk szétválik, és belém
A veszteség időtlen kínja hasít.

Imreh András fordítása