I.
Amikor feltesszük valakinek a címben szereplő kérdést, gyakran még magunk számára sem teljesen egyértelmű, hogy pontosan mire is vagyunk kíváncsiak. Arra, hogy az illető boldog-e? Van-e munkája? Szűkölködik-e anyagiakban? Netán arra, hogy egészséges-e? Vagy esetleg az előbb említett dolgok összességére?
De nem csak egy személy hogyléte iránt érdeklődhetünk. Arra is kíváncsiak lehetünk, hogy megy egy ország sora. Ekkor sem mindig egyértelmű, mire irányul a kérdés. Arra, hogy milyen a gazdaság teljesítménye? Arra, hogy boldogok-e az ország lakói? Arra, hogy béke van-e, avagy háború? Vagy talán arra, hogy érvényesülnek-e a politikai szabadságjogok?
Martha Nussbaum (aki jelenleg a jog és etika professzora a Chicagói Egyetemen, és akit sokan a jelenleg élő tíz legfontosabb filozófus között tartanak számon) Creating capabilities: The human development approach című, 2011-ben megjelent könyvében azt vizsgálja, hogy mikor mondhatjuk azt jogosan, hogy valakinek vagy akár az egész politikai közösségnek jól megy a sora, valamint hogy a válaszokból mi következik a társadalmi igazságosságra nézve.
Nussbaum könyvének gondolatmenete alapvetően pofonegyszerű ötletre épül: az életben végső soron az számít, hogy mit tudunk megtenni, és mivé tudunk válni. Pontosabban fogalmazva: milyen tényleges lehetőségeink vannak arra, hogy olyan életet éljünk, amelyet értékesnek tartunk. Például (minden bizonnyal) értékes cselekvés elolvasni a Műút jelen számát, és (egészen bizonyosan) értékes létállapot egészségesnek lenni.
Be kell vallani: ezt az egyszerű gondolatot Nussbaum némileg félreérthető terminológiában fejti ki. Képességeknek [capabilities] nevezi az egyén tényleges lehetőségeit arra, hogy megtegye és elérje, amit értékesnek tart. E terminus szerepel a könyv címében is (lásd: Képességek teremtése), illetve a Nussbaum által képviselt elmélet nevében is: képességszemlélet [capabilities approach].
A „képesség” kifejezés azért félrevezető (magyarul éppúgy, mint angolul), mert azt sugallja, hogy mindössze az egyének személyes skilljei számítanak. Holott az elmélet szerint a „képesség” a megfelelő skillek mellett magában foglalja mind a szükséges eszközök meglétét, mind a külső körülmények szerencsés együttállását. Például: valakinek akkor van képessége (tényleges lehetősége) biciklivel közlekedni a városban, ha amellett, hogy (1) tud biciklizni (megfelelő skill), (2) rendelkezik biciklivel (eszköz), és (3) vannak a lakóhelyén kiépített bicikliutak, vagy legalábbis léteznek a biciklizésnek érvényes szabályai (külső körülmények). Ha az előbbi három feltétel közül valamelyik hiányzik, akkor az illetőnek nincs tényleges lehetősége a kerékpározásra.
Ez az egyszerű és kézenfekvő gondolat új nézőpontot hozott a 20. század végi politikai filozófia területén. Nussbaum a könyvében részletesen ír arról, hogy az elmélete miben tér el a rivális elméletektől, leginkább az eszközalapú megközelítésektől. Az eszközalapú megközelítések — némileg leegyszerűsítve — azt állítják, hogy az emberek jó sora attól függ, hogy mennyi olyan eszközt birtokolnak, amit a saját céljaik megvalósításának érdekében képesek a szolgálatukba állítani. Eszköz lehet a vagyon, az étel, s a termékeny földterület, ásványkincs éppúgy, mint a gépkocsi vagy a számítógép. Ezzel szemben a képességelmélet szerint az eszközök birtoklása helyett arra kell fókuszálni, hogy az emberek hogyan tudják a rendelkezésükre álló eszközöket ténylegesen használni. Egy eszköz használata ugyanis nagy mértékben függ a személyes tulajdonságainktól és a külső körülményektől. Ez igaz például az univerzális eszköznek tartott pénzre is. Hiába a magas jövedelem, ha valaki krónikus betegségben szenved és jövedelmének nagy részét gyógykezelésekre kell fordítania, jóval kevesebb értékes célt tud megvalósítani, mint az a személy, akinek ugyanakkora jövedelemből nem kell gyógykezelésre költenie.
II.
Az, hogy Nussbaum a könyvben a tényleges lehetőség fogalmát állítja vizsgálódásainak fókuszába, jól mutatja: a képességszemlélet különös hangsúlyt fektet a választás szabadságára. Az elmélet perspektívájából nézve ugyanis édesmindegy, hogy XY ténylegesen szokott-e biciklizni vagy sem; egyedül az számít, hogy legyen lehetősége a kerékpározást választani. Másik példával élve: nem mindegy, hogy XY azért nem eszik, mert nincs mit ennie, vagy azért, mert fogyókúrázik. Az utóbbi esetben lenne lehetősége az evést választani, de úgy dönt, hogy nem az evést választja. (A választási szabadság középponti szerepe miatt sorolható Nussbaum elmélete — a napjainkban igen népszerű — liberális politikai filozófiai irányzathoz.)
Mindez általánosan is megfogalmazható. Annál jobban megy a sora valakinek, minél több tényleges lehetőség közül választhat, és annál jobban megy egy ország sora, minél több tényleges lehetőség válik az emberek számára elérhetővé.
Nussbaum a könyvben tíz olyan központi képességet vagy inkább képességcsoportot sorol fel, melyek az emberhez méltó élet feltételei. Szerinte e lista univerzális, azaz minden emberre egyaránt érvényes. Íme:
1. Élet. Normál hosszúságú életet élni, nem meghalni idő előtt.
2. Testi egészség. Fizikailag egészségesnek lenni (beleértve az egészséges reproduktív képességeket); jóltápláltnak lenni és megfelelő hajlékkal rendelkezni.
3. Testi integritás. Szabadon mozogni; biztonságban lenni testet érő támadások elől (beleértve a szexuális és családon belüli erőszakot); szexuális örömöt érezni, valamint a reprodukcióval kapcsolatban szabad döntést hozni.
4. Érzékek, képzelet és gondolat. Használni érzékeinket és képzeletünket; megtanulni írni-olvasni; részt venni elemi matematikai és tudományos képzésben. Később a képzeletünk és a gondolkodásunk révén megtapasztalni és/vagy alkotni vallási, irodalmi, zenei stb. műveket. Képesnek lenni szellemi élvezetekre és a felesleges fájdalmak elkerülésére; megérteni és gyakorolni a szólás- és vallásszabadságot.
5. Érzelmek. Kötődni tudni más személyekhez és különböző dolgokhoz (tárgyakhoz, eszmékhez, helyekhez stb.); szeretni tudni azokat, akik törődnek velünk; gyászolni tudni; megtapasztalni tudni a hálát és az indokolt dühöt. Félelemtől és szorongástól mentes életet élni.
6. Gyakorlati észhasználat. Megalapozott véleményt formálni arról, hogy mi a jó; képesnek lenni az életünk tudatos tervezésére. Lelkiismereti és vallási szabadságainkat gyakorolni tudni.
7. Csoporthoz tartozás. Együtt élni másokkal, törődni velük. Képesnek lenni az empátiára, részt venni a társadalmi érintkezés változatos formáiban. A társadalmi önbecsülés alapjaival rendelkezni, másokkal egyenlő, mások által tiszteletben tartott, emberi méltósággal bíró emberi lénynek lenni; védettnek lenni faji, nemi orientációval, vallási, nemzeti hovatartozással kapcsolatos diszkriminációval szemben.
8. Más fajok. Együtt élni és törődni állatokkal, növényekkel és a természettel.
9. Játék. Nevetni, játszani és rekreációs tevékenységet folytatni.
10. Környezet feletti kontroll politikai és anyagi értelemben. Hatékonyan részt venni olyan politikai döntésekben, melyek érintik az ember életét; élni a politikai részvétel jogával, a gyülekezés és a szólás szabadságával. Tulajdonnal, tulajdonhoz kötődő jogokkal rendelkezni. Álláskeresés során másokkal egyenlő joggal bírni. Védelmet élvezni indokolatlan házkutatással és lefoglalással szemben. Emberhez méltó munkahelyen dolgozni; egymás kölcsönös tiszteletén alapuló, jelentőségteljes kapcsolatokat fenntartani a munkatársakkal.
Nussbaum szerint minden politikai közösségnek biztosítania kell a tagjai számára ezeket a központi képességeket. Ez a minimum. Ennyiben Nussbaum elmélete normatív politikai elmélet, mely a társadalmi igazságosság minimális jogosultságairól [fentitlements] szól, és amelyeket minden ország alkotmányában kell(ene) rögzíteni. A politikai közösség természetesen többet is biztosíthat (például ingyenes részvételt a felsőoktatásban, feltétel nélküli alapjövedelmet, ingyenes internet-hozzáférést stb.), de ha kevesebbet teljesít, akkor igazságtalan.
Fontos hangsúlyozni továbbá, hogy Nussbaum szerint az iménti lista elemei nem kötelességek az egyének számára (az állam nem követelheti meg senkitől, hogy éljen is ezekkel a központi képességekkel); az egyén döntésén múlik, hogy akar-e élni velük, vagy sem. Például az állam nem kényszerítheti az egyént arra, hogy vigyázzon a testi egészségére (elvégre dolgozhat kaszkadőrként), vagy arra, hogy éljen reprodukciós képességével (elvégre szentelheti más értékes tevékenységnek az életét; részt vehet például egy Mars-expedíción, amivel bajosan egyeztethető össze a gyerekvállalás).
Felmerülhet a kérdés: kinek a kötelessége a központi képességek minimális szintjének biztosítása? Nussbaum válasza igen határozott: a kormányzaté. A kormány ugyan megbízhat egyes intézményeket vagy magánszemélyeket egy-egy konkrét feladat ellátásával, de a végső felelősség azzal kapcsolatban, hogy ténylegesen el van-e látva a kérdéses feladat, a kormányé marad.
III.
A könyv keletkezéstörténetével kapcsolatban meg kell jegyezni: maga a képességszemlélet nem Martha Nussbaum találmánya. Az elméletet, beleértve a terminológiát Amartya Sen dolgozta ki az 1970-es és 1980-as években. Sen indiai származású közgazdász és filozófus, aki 1998-ban kapott közgazdasági Nobel-díjat — a hivatalos indoklás szerint azért, mert „visszahozta az etikát” a közgazdaságtan területére. S újraértelmezve a közgazdaságtan jólétfogalmát azt állította: nem az az ország számít fejlettnek, amelyet magas egy főre eső reáljövedelem jellemez (amivel általában a közgazdaságtan foglalkozik), hanem az, amelyben az egyéneknek nagy választási lehetősége van abban, hogy megvalósítsák a számukra értékes célokat. Sen és Nussbaum éveken át dolgoztak együtt, több könyvet és folyóiratcikket írtak közösen.
Mi hát a különbség Nussbaum és Sen megközelítése között? Az, hogy másképp vélekednek a képességek státusáról. Sen amellett érvel, hogy a releváns képességek kiválasztása mindig az aktuális politikai közösség feladata. Vagyis — szemben Nussbaum elképzelésével — nem létezik univerzális lista; a közösség tagjainak társadalmi megvitatás útján kell eldöntenie, hogy számukra aktuálisan épp mely képességek elérése a fontos.
Miért tartja mégis fontosnak Nussbaum az univerzális lista összeállítását? Egyrészt azért, mert így összehasonlíthatóvá válik a különböző egyének, társadalmak helyzete. Másrészt azért, mert így kézzelfogható támpontokat kapunk arra nézvést, hogy merre kell(ene) egy társadalomnak fejlődnie, és kinek a felelőssége a fejlődés elősegítése. Mindazonáltal Nussbaum sem tartja a központi képességek felsorolását kőbe vésettnek; kiemeli, hogy a lista bővíthető és társadalmi megvitatás útján módosítható.
A különbségeknél fontosabb, amiben Nussbaum és Sen egyetért. Jelesül: ahhoz, hogy társadalmi egyenlőségről beszéljünk, az kell, hogy a társadalom tagjai a képességeikben legyenek egyenlők. Vagyis a társadalmi igazságosság egyik alapvető feltétele, hogy az egyéneknek ugyanolyan tényleges lehetőségeik legyenek. A szerzők egyetértenek abban is, hogy a képességekben való egyenlőség csak az egyik feltétele a társadalmi igazságosságnak, s ezért a képességszemlélet csak részleges igazságossági elmélet. Sen is és Nussbaum is elismeri: a képességszemlélet nem tud választ adni minden egyes társadalmi igazságossági kérdésre (például az „engedelmeskednünk kell-e a törvényeknek?” típusú kérdésekre). Mindketten úgy gondolják: a képességszemlélet valójában egy modul-elmélet, amely más társadalmi igazságosságról szóló elméletekhez illeszthető hozzá.
IV.
Az olvasónak nyilván feltűnik a hasonlóság a nussbaumi univerzális lista és az ENSZ által kidolgozott emberi jogok koncepciója között. És valóban: a lista valamennyi eleme könnyedén átfogalmazható a jogok terminológiájában: egészséghez való jog, vallásszabadsághoz való jog, társadalmi önbecsüléshez való jog stb. A hasonlóság nem véletlen: mind a képességszemlélet, mind az alapvető emberi jogok koncepciója szerint az embereknek pusztán emberi méltóságuknál fogva járnak bizonyos jogosultságok. Nussbaum elmélete azonban legalább három szempontból többet mond az emberi jogok koncepciójánál. (1) Szemben azzal, filozófiai érvekkel támasztja alá a központi képességek listáját. (2) Szemben azzal, összeköti a jogosultságokat a kötelességekkel, és a központi képességek biztosítását a mindenkori államvezetés feladatává teszi. (3) A legfontosabb: Nussbaum koncepciója szembemegy az amerikai típusú jogfelfogással, mely szerint a kormányzat feladata kimerül abban, hogy nem akadályozza az egyéneket jogaiknak az érvényesítésében. A képességszemlélet ugyanis kötelességet ró az állam vezetőségére, hogy az ténylegesen biztosítsa a központi képességeket. Például az oktatásban való részvétel lehetőségének biztosítása nem merül ki a tankötelezettség törvénybe iktatásában, hanem cselekvést követel meg: megfelelő számú és elérhetőségű iskola létrehozását, hátrányos helyzetű gyerekek számára felzárkóztató programok indítását stb.
Nussbaum könyvében részletesen ír arról, hogy milyen filozófiai tradícióból ered a képességszemlélet ötlete és a központi képességek listája. A teljesség igénye nélkül íme néhány szerző és néhány gondolat. Arisztotelésztől származik az emberi kiteljesedés [flourishing] eszméje és az a gondolat, hogy a vagyon csak eszköz ahhoz, hogy az egyén elérje a céljait, de nem önmagában vett cél. A sztoikus filozófusoktól ered az a gondolat, mely szerint pusztán azért kell figyelembe venni embertársaink méltóságát, mert embernek születtek, és egyéb megfontolásokra nincsen szükség. Kanttól veszi át Nussbaum mind a választás szabadságának fontosságát, mind a kategorikus imperatívusz ama értelmét, hogy az embereket célként és nem eszközként kell tételeznünk. Rawlstól pedig a társadalmi önbecsülés alapjainak eszméjét importálja.
Az elődök között sajátos helyet foglal el Adam Smith, akit a modern közgazdaságtan atyjának szokás tekinteni, és aki az állami beavatkozástól való mentesség mellett érvelők kedvelt hivatkozási alapja. Nussbaum átértelmezi Smith hagyományos értelmezését. Amellett érvel, hogy habár Smith a szabad kereskedelem akadályainak elhárítása mellett szállt síkra, lényegesen fontosabbnak tartotta azokat a szabályozásokat, melyek az ember emberhez méltó életét biztosítják. Ilyen például a bérszínvonal szabályozása annak érdekében, hogy a munkás bére elegendő legyen a háztartását fenntartani, vagy az oktatás kötelezővé tétele. Nussbaum szerint Smith — hasonlóan hozzá — fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy bizonyos anyagi feltételek szükségesek az emberi méltósághoz, és ezeket a mindenkori kormány feladata biztosítani.
V.
Nussbaum könyve tulajdonképpen kézikönyv: átfogó képet nyújt a képességszemléletről, annak filozófiai alapjairól és a hozzá kapcsolódó releváns politikai filozófiai témákról. Viszonylag könnyű olvasmány: sok gyakorlati példát hoz és különösebb politikai filozófiai előképzettség nélkül is érthető. Fő erénye, hogy perspektívát kínál ahhoz, hogyan gondolkodjunk bizonyos kortárs társadalmi problémákról. Mikről? A szegénységről, a nemek közötti egyenlőségről, a fogyatékkal élők nehézségeiről, az időskori ápolásról, az oktatásban való részvételről, az állatok iránti kötelességeinkről, a környezeti minőségről, az alkotmányos jogról, és még hosszasan sorolhatnám. Ahogy a felsorolt témák sokszínűsége is mutatja: a képességszemléletnek a társadalmi élet számos területen van releváns mondanivalója.
Bármelyik problémáról gondolkodjunk is, a képességszemlélet nézőpontjából mindig azt kell figyelembe vennünk, hogy az egyének (férfiak és nők, fogyatékkal élők és egészségesek stb.) egyenlő lehetőségekkel rendelkeznek-e vagy sem. Elérhetik a központi képességeket, vagy nem érhetik el? Egyenlő esélyekkel rendelkeznek-e a munkavállaláshoz, a mobilitáshoz, a politikai részvételhez stb? Ha nem, akkor — és ez a verdikt — a politikai vezetés feladata, hogy megváltoztassa a körülményeket, és elhárítsa az akadályokat e képességek (tényleges lehetőségek) útjából.
Nussbaum elméletének természetesen megvannak a sajátos nehézségei. A szerző is elismeri, hogy problémát okozhat, ha a központi képességek elérése egymással összeütközésbe kerül. Például valaki egyszerre nem tudja elérni a vallásszabadság és az egészség képességét, ha transzfúzióra lenne szüksége, de a vallása tiltja ezt számára. Vagy ha fontos gyógyszerek előállítása érdekében fájdalmat kell okozni az állatoknak. Mit követel meg ilyenkor a társadalmi igazságosság az egyénektől, vagy az állami szabályozástól? Nussbaum maga veti fel e nehézségeket, de érdemi válasza (azon kívül, hogy igyekezzünk minél előbb elhárítani az ilyen választást követelő szituációkat) talán nincsen erre.
Összefoglalva: Nussbaum könyve abban segít az olvasónak, hogy véleményt alkosson a társadalmi igazságosságról, egy adott politikai beavatkozás hatásáról, vagy akár egy kormány működéséről. Arról is képet nyújt, hogy a politikai filozófiának milyen szerepe van a gyakorlati politikai életben, milyen a politikai filozófia és a valóság viszonya.
A címben feltett kérdésre tehát így hangzik a nussbaumi válasz egy jól működő lehetséges világban: „köszönöm, elégedett vagyok a tényleges lehetőségeimmel”.
Megjelent a Műút 2016055-ös számában
A Kiskáté vendégszerkesztője Bárány Tibor
A rovat korábbi írásai itt olvashatók