Az egyik legnehezebb tudományág, s ez már a tárgya megnevezésében is megmutatkozik, hiszen ha elkezdünk tárgyalni valamit, vagy ha csak érdeklődést mutatunk a dolog iránt, azzal akaratlanul is jelentőséget tulajdonítunk neki, ezáltal automatikusan ki kell zárnunk vizsgálódásunk köréből.
Ha azonban megkíséreljük elkülöníteni egymástól a valódi és a tulajdonított jelentőséget, kizárhatjuk a problematikus jelenségeket, foglalkozhatunk azzal, aminek csupán mi tulajdonítunk jelentőséget, és nyugodtan beszélhetünk arról, ami szóra sem érdemes.
Ez persze felveti a jelentőség fogalma egzakt meghatározásának kérdését. Egyes iskolák szerint vannak önmagukban jelentős illetve jelentéktelen dolgok. Más iskolák szerint egyáltalán nem léteznek jelentéktelen dolgok, hiszen a puszta létezés is jelentőséggel bír. Ismét más iskolák szerint semminek semmi jelentősége nincs, amíg valaki nem tulajdonít neki, vagyis valódi jelentőség önmagában nem létezik, csak tulajdonított.
Vannak jelentéktelenségkutatók, akik egyenesen a teremtéstörténetre hivatkoznak, hiszen Mózes könyve nem zárja ki egyértelműen annak a lehetőségét, hogy a világot Isten nem megteremtette, hanem mindössze észrevette, azaz érdeklődést mutatott iránta, és mi így értesültünk arról, hogy már van.
Vannak, akik szerint az is változó, hogy ugyanaz a személy mikor minek tulajdonít jelentőséget, ezért aztán sokkal nehezebb elkülöníteni a jelentőst a jelentéktelentől. Ha ezt kezdjük vizsgálni, óhatatlanul elkalandozunk a tér/idő, a valószínűtlenség és a tulajdonítás határterületére. Vannak, akik úgy vélik, az egész vitának nincs semmi jelentősége. Ők a legnagyobbak közé tartoznak.
A jelentéktelenségtudományi konferenciák más tudományágakhoz hasonlóan egy semmitmondó plenáris üléssel kezdődnek. A késhegyig menő viták helye a szekcióüléseken van — gondolhatják az érdeklődők, de tévednek. A szekcióülések ugyanis leginkább úgy zajlanak, hogy a résztvevők hümmögnek, fejüket vakarják, „akartál mondani valamit?” „semmi, semmi”, majd tovább hallgatnak, szöszmötölnek, orrukat vakarják, telefonjukat nyomkodják. A hierarchia viszonylag zárt, bekerülni meglehetősen nehéz, ha valaki új ötlettel véteti észre magát, azonnal kigolyózzák. A legnagyobb tudósok nevét senki sem ismeri.
A jelentéktelenségkutatók között makacsul tartja magát az a nézet, hogy aki figyelmet szentel, az előbb-utóbb jelentőséget tulajdonít. A medvészet ezt a szoros kapcsolatot elveti. A medvészet szerint nem mutatható ki korreláció a két magatartás között. Ennek az állításnak az erejét csökkenti, hogy a medvészek még soha, semmilyen esetben sem mutattak ki korrelációt, ugyanis egyáltalán nem foglalkoznak ilyesmivel.