Nagyapám

egy reggel úgy érezte, nagyon piszkos, mintha egész testére cementpor tapadt volna, mintha a paplan alatt saját álmában hentergett volna, izzadt, fekete sár, iszap, először hideg, majd langyos, végül meleg. Viszketett a hóna alatt, a térdhajlatában, mintha tűvel szurkálnák, karján égett a bőr, mellkasáról mintha tapétát tépkednének.

egy reggel úgy érezte, nagyon piszkos, mintha egész testére cementpor tapadt volna, mintha a paplan alatt saját álmában hentergett volna, izzadt, fekete sár, iszap, először hideg, majd langyos, végül meleg. Viszketett a hóna alatt, a térdhajlatában, mintha tűvel szurkálnák, karján égett a bőr, mellkasáról mintha tapétát tépkednének.

Vizet engedett a kádba, csuklójára engedte, arcát a gőzbe tartotta, tágra tárta a szemét, könny gyűlt benne. Jóleső érzés volt úgy sírni, hogy nem is sír. Csíkos pizsamája összegyűrve hevert a mosógépen, mint egy arc nélküli ember, akit cserbenhagyott saját teste. Lassan ereszkedett bele a kádba, élvezte, ahogy a viszketést enyhíti a forró víz, ahogy leolvad róla a kosz, ahogy feloldódik az álmában a bőrét belepő porréteg. Megdörzsölte alkarját, a körmével kaparta le a lapockája fölött a lerakódott rétegeket, a füle mögött, a nyakszirtjén, a bordái között, a szegycsontja alatt egészen a köldökéig, a combhajlatában, a heréi alatt, a térdkalács gumóján, a sípcsontja mentén, sarka bőrkeményedésében. Szappannal csutakolta magát, úgy érezte, a barna szappan kesernyés és savanykás szaga légcsövét, tüdejét is tisztára mossa.

Este nyitott rá Nagyanyám, amikor már kihűlt a víz. Nem értette, miért fekszik a kristálytiszta, jéghideg vízben.