A kislány még csak négyéves volt, emlékei bizonyára összemosódtak, s az anyja, hogy tudatosítsa benne a küszöbönálló változást, odavitte a szögesdrót kerítéshez, és messziről megmutatta neki a szerelvényt.
— Nem is örülsz? Ez a vonat visz haza.
— És akkor mi lesz?
— Akkor otthon leszünk.
— Mi az, hogy otthon? — kérdezte a gyerek.
— Ahol azelőtt laktunk.
— És ott mi van?
— Emlékszel még a mackódra? Talán a babáid is megvannak még.
— Anyu – kérdezte a gyerek. — Otthon is vannak őrök?
— Ott nincsenek.
— Akkor — kérdezte a kislány — onnan meg lehet majd szökni?
Örkény István: Az otthon
Ö. I.: Egyperces novellák, Palatinus, 2008, 489.