LORENZO RIBEIRA — A hó bódító vaníliája

Citrom- és narancsillat. Szicíliai minőség. A csendéletbe belép: tervet hoz üvegtálon. Nem mondtam, hogy olajvászon, száz meg száz meg száz kéz festette. Mokkacukrokkal kockázik. Nem mondanám koffeinmentesnek. A kávé maga Szervezet?

Citrom- és narancsillat. Szicíliai minőség.
A csendéletbe belép: tervet hoz üvegtálon.
Nem mondtam, hogy olajvászon,
száz meg száz meg száz kéz festette.
Mokkacukrokkal kockázik.
Nem mondanám koffeinmentesnek.
A kávé maga Szervezet?
A végén úgyis a tenger habját
látod kicsapni a száján.

Tavaszodó temetőben kísér egy koporsót,
és a háttérben (el)esik a kanadai, édes hó,
a hideg hó bódító vaníliája, és a sok hiába.
Szétlőttek egy zacskó porcukrot,
s az szétszóródott az arcán.
Adjátok vissza a hóvaníliákat.
Hibátlan illat, luxusfelhők, szitálás.
Azok a gerezdek. Azok a héjak.
Édes levegő. Édes, fehér arc.
Porcukor az arc, és a száj a lekvár.
Játékarcú miért szomjazik a vérre?
Miért kérdezünk rá mindig a miértre?

Megjelent a Műút 2015054-es számában