Befejezem, de nem tudom, ezt várták-e ettől az estétől. Tartok tőle, hogy nem egészen. Befejezem, de nem tudom, hasonlítok-e még arra, akire itt számítottak. Félek, hogy nem nagyon.
Mégis azt remélem, nem csalódtak, hiszen azért végigcsináltuk: én mondtam valamit, Önök meghallgatták, nem történt semmi.
Kis idő ezzel is elment, márpedig nekünk be kell érnünk ezekkel a kicsi időkkel.
Uraim, az előadásnak vége.
Önök megismerkedtek velem, ahogy csak úgy gondolok valamit, aztán elharapom, én meg még mindig nem tudom, kicsodák Önök.
Most szeretnék kimenni.
Hercegem! Tisztelt vendégek!
Ezúttal a szomorúságról volt szó.
Krasznahorkai László: A Théseus-általános, Széphalom, 1993, 25.