A nyikorgó ablaktörlők csaknem hiábavaló küzdelmet folytatnak az esővel. R. szemei előtt összemosódik az utcakép, s egyúttal keretbe foglalja a hátranéző tükörből rátekintő Elen szelid és zárkózott, szinte szentképekre emlékeztető arcát. A köpeny csuklyája most hátra van vetve. A lány egyedül ül, hátul. Barátja, a komponoista R. mellett az elülső ülésen, időnként az utat mutatva R.-nek, merre forduljon.
R.: Csellón kátszik?
Elen: Hét éve.
R.: Nehéz is magát egy angolkürttel elképzelni.
Mindhárman nevetnek.
Komponista: Elen és a hangszere számomra egy test, el kell jönnie egyszer egy koncertjére.
R.: A hangszereknek is megvan a maguk jelentése.
Komponista: A legtöbb férfi abból az erotikus képzetből indul ki, hogy a lányok a csellót a lábuk között tartják. Pedig sokkal inkább a felsőtest és az ujjak munkájáról van szó. Az erő és a gyengédség egy rendkívüli kompozíciójáról.
Elen: Mi volt a cselló a misztikában?
R.: Nem tudom. De nekem a vonós hangszerekről mindig az jut az eszembe, hogy kisodort és megfeszített disznóbélen lószőrt húznak.
Bódy Gábor: Tüzes angyal, Magvető, 1987, 81.