A régi hálózatok még mindég élnek.
Sorompóikat sosem törjük át,
csapdáikba újból és újból belehullunk.
Módszerváltás ez, nem lakosságcsere.
Na meg a temetők gyűlölettöbblete.
Nincs túlerőben. Nem csak a látszat les rá.
A megismerés fája elveszi tőle az élet fáját.
De nem várja meg, hogy érte jöjjetek.
Citromfák alatt kísér egy koporsót.
És a háttérben (el)esik a kanadai, édes hó.
Leereszkedik döntések ereszén.
Elereszti azt, hogy „te meg én”.
Mintha zenekar szólalna meg, ha szólani kezd.
Nem azért beszél halkan, hogy közelebb gyere.
Tavaszodó temetőben kísér egy koporsót.
Köszöni, a hátba veregetésből pont elég lesz.
Kivágom a fádat, Brenno —
mondja egy erdőnek.
Megjelent a Műút 2015054-es számában