Hús

Az öreg két kézzel, hátánál fogva megmarkolta a nyulat, és kiemelte a ketrecből. Odaszólt a gyereknek, jöjjön, a hátsó lábainál fogva emelje levegőbe, ő a fülét markolja aztán, mint Szent Pétert, fejjel lefelé, csak most ugye az állatot, egy tál fölé emelték, az öreg óvatos, de pontos vágást ejtett a nyakán. A vér egy kis tálba folyt alá, a nyúl hörgött közben. A gyereknek erősen kellett szorítania a rángatózó végtagokat, belefeszült az egész állat. Hamar kirugdalta magából a vért, a kutya odatolakodott, feje vércseppes lett, amíg a tálból nyalta.

Az öreg két kézzel, hátánál fogva megmarkolta a nyulat, és kiemelte a ketrecből. Odaszólt a gyereknek, jöjjön, a hátsó lábainál fogva emelje levegőbe, ő a fülét markolja aztán, mint Szent Pétert, fejjel lefelé, csak most ugye az állatot, egy tál fölé emelték, az öreg óvatos, de pontos vágást ejtett a nyakán. A vér egy kis tálba folyt alá, a nyúl hörgött közben. A gyereknek erősen kellett szorítania a rángatózó végtagokat, belefeszült az egész állat. Hamar kirugdalta magából a vért, a kutya odatolakodott, feje vércseppes lett, amíg a tálból nyalta.

„Papa, nem rosszból, de nincs valami emberibb módja ennek?”

„Ha tarkón ütném, és úgy vágnám el a nyakát, akkor nem csurogna ki ennyi vére.”

„És számít az?”

„Ha kifolyik az ijedt nyúl vére, édesebb marad a hús. A félelemnek keserű íze van.”

„Az más.”

Az öreg az élettelen testet hátsó lábainál fogva felhurkolta két madzagdarabra, amik az eresz alól lógtak le ebből a célból. Fogta a kést, körbevágta a hátsó comb tövénél a szőrt, óvatosan, nehogy az inakat átmetssze, kivágta az ágyékrészt, majd a lábainál a szőr alá nyúlt, és óvatosan nyúzni kezdte a bundát. A nyakszirtnél megállt, levágta a nyúl fejét, és az üres bundát, csüngő fejjel a végén, egy bádog kannába dobta.

Felhasította a nyúl hasfalát. A belsőségek kiömlöttek a kannába, amit a gyerek tartott alá. A tüdőt, a májat külön tálba válogatta, hagymásan szokták megsütni. A combjuknál átvágta a csontot, a kipucolt nyúltestet hideg vízzel leöblítette és egy másik tálba tette. A madzagon csak a két hátsó, szőrös lábfej maradt lógva. A nyulat estére megfőzi a gyerek, anyja tanította neki a receptet, citromos-sáfrányos nyúlbecsinált lesz knédlivel.

Aztán fogta a kést, felkapott a földről egy koszos rongydarabot, megtörölgette benne a véres pengét, majd ugyanazzal a lendülettel, ahogy találta, elhajította a rongyot, betopogott a házba, és a kést az evőeszközös fiókba helyezte. A gyerek fogta a tálakat, utána sietett, közben harsányan tiltakozott:

„Ennyi erővel a fiókba is belefoshatnánk. Ez már itt nem a kőkorszak.”

„Rád fért volna három év katonaság!” — mordult vissza az öreg.

„Látom. Magán is segített.”

Végül is nem tudtak megegyezni abban, mi baj történik akkor, ha a véres, szőrös kést mosogatás nélkül az emberfia csak úgy visszateszi a fiókba, pedig az öreg hiába magyarázta, hisz’ megtörölgette abban a darab rongyban.

A gyerek csak kötötte az ebet a karóhoz, de az öreg ehelyett felállt a heverőről, amin eddig pihent, morgott valamit az orra alatt, hogy annak idején ez nem így ment, nem úgy volt az, hogy a gyerekek visszaszóltak a felnőtteknek, kussban hallgattak azok mind, örültek, ha szép szót kaptak. Annak idején valóban sok minden máshogy ment, de ma már most van, mondta a gyerek, de ezt öreg már nem is hallotta, kicsoszogott közben a házból, fogta a biciklijét, az utcára tolta és a kocsma felé indult.

A kocsmában legalább csönd van, nyugalom.