nem akartál egyedülállóként élni.
volt férjed, csak egy másik országban minden hétköznap,
és gyerekeid is voltak, de mindegyik magára zárta a szobaajtót.
húsz év múlva a karodba csíptél és fájt.
ráeszméltél, hogy végig statiszta voltál a darabban
(álmodban forgatókönyvíró — valójában még rendezőfeleség se.)
az elejétől fogva vártad, hogy titokban átírhasd a szövegkönyvet,
és sokáig észre se vetted, hogy végig a párnád alatt hevert,
mint régen a füzetek, amikor még gimnáziumba jártál.
már túl késő kitörölni azokat a sorokat,
melyekben azt mondod:
felseprek, felmosok (ne kifogásolhassák a tisztaságot)
a szemetest minden éjjel kiürítem
tavasszal újra felásom a kertet
születésnapomra sütök tortát
anyák napjára veszek virágot
Megjelent a Műút 2015054-es számában