Menekülés (avagy a vizelet útja a megye kettőben) — Prológus

A srácot kiállítják, mert szándékosan megrúgta a bírót. Tajtékzik, nem akar lemenni a pályáról. Az edzője rángatja le, de közben ő is üvölt a bíróval. A srác leveszi a mezét, félmeztelen ül a kispadon. Az edző már egészen közelről ordít a bíró arcába. Be kell mennie az öltözőbe, mondja nyugodtan a bíró. Nem megyek be, üvölti a srác. Közben már vagy tizenöt ember veszi körbe a bírót. A többség őrjöngve fenyegetőzik, néhányan szótlanul hallgatják. Nem egy csapathoz tartoznak. Vannak a narancssárgák, és vannak a kékek. Be kell mennie az öltözőbe, ismétli a bíró. Nem megyek be, bazmeg, mondja a félmeztelen, narancssárga nadrágos játékos.

„Élet híján nincsenek túlélők.”
(Jean Baudrillard)

 

A srácot kiállítják, mert szándékosan megrúgta a bírót. Tajtékzik, nem akar lemenni a pályáról. Az edzője rángatja le, de közben ő is üvölt a bíróval. A srác leveszi a mezét, félmeztelen ül a kispadon. Az edző már egészen közelről ordít a bíró arcába. Be kell mennie az öltözőbe, mondja nyugodtan a bíró. Nem megyek be, üvölti a srác. Közben már vagy tizenöt ember veszi körbe a bírót. A többség őrjöngve fenyegetőzik, néhányan szótlanul hallgatják. Nem egy csapathoz tartoznak. Vannak a narancssárgák, és vannak a kékek. Be kell mennie az öltözőbe, ismétli a bíró. Nem megyek be, bazmeg, mondja a félmeztelen, narancssárga nadrágos játékos. Az álláspontok megmerevednek, nem látszik a megoldás. Hívjátok a rendőröket, kiabál be egy szurkoló, nem pofázásra vettünk jegyet. A srác feláll a padról, átbújik a korlát alatt, beáll a saját szurkolói közé. Elhagyta a pályát, részéről ezzel elintézettnek tekinti az ügyet. De a bíró makacs természet. A káosz centrumában állva is csak azt hajtogatja angyali türelemmel: be kell mennie az öltözőbe. A srác is hajthatatlan, káromkodik, mutogat, köpköd, fenyegetőzik, de közben nem felejti ismételni, nem megyek be, rohadjon ki a szíved, akkor sem megyek be. Nemcsak a meccs áll, állni látszik az idő is. Világos, hogy valakinek engednie kell, és világos, hogy a bíró nem fog engedni. De az is világos, hogy a kitartó szelídséggel ismételgetett mondatán kívül nincs semmilyen eszköze, hogy jobb belátásra bírja a srácot. A meccs döntetlenre áll. A narancssárgáknak jó az iksz a listavezető otthonában. Mindenki azt gondolja, az egész műbalhé csak arra jó, hogy a vendégek húzzák az időt és kibillentsék az ellenfelet a nyugalmából. Ám ekkor a srác olyasmit tesz, ami bizonyítja, hogy minden felindultsága és felháborodása ellenére más logika vezeti döntéseit. Egy végső, kétségbeesett kompromisszumra szánja el magát: letolja narancssárga nadrágját. S ahogy csíkos boxeralsójában áll a kék korlátnak támaszkodva , és azt kérdezi, hát a kisfaszom nem kéne?, megértem, milyen stációkat járt be. Mikor kiállították, azt gondolta, ha civillé változtatja magát, megszűnik játékosnak lenni. Ezért vette le rögtön a mezét, s ült le a padra. Amikor rájött, hogy valamiért ez kevés, elhagyta a pályát, beállt a nézők közé, ezzel a civilé válás következő, meggyőződése szerint utolsó követelményét is teljesítette. Ám amikor azt tapasztalta, még ez sem elég, átgondolta, mi kell egy focimeccsen ahhoz, hogy valaki szabályosan nézőnek, azaz civilnek minősüljön. Arra a következtetésre jutott, két dolog: civil ruházat, és az, hogy a nézőtéren tartózkodjon. Mit nem tett még meg e két dolog közül ő? A nézőtéren van, és nincs rajta a meze. Mi az, ami miatt őt továbbra sem tekintik civilnek?

És ekkor meghozta azt a döntést, amely döntés az ő eleve hibás premisszáiból kiindulva az egyetlen érvényes döntés volt. Ahogy ezt megértettem, arra gondoltam, a bíró további makacsságát látva talán lehúzza a sportszárakat is a lábáról, leveszi a sípcsontvédőt és a stoplist, és akkor már végképp arra gondol majd, hogy ez a hülye bíró pikkel rá, nincs igazság, mert hiába tartja be a szabályokat, mikor a szabályok alkalmazói maguk is csalók.

De erre már nem került sor. Két rendező határozottan az öltözőbe kísérte…

A félidőben hugyozni indultam. Valamiért elfelejtettem, hogy ezeken a pályákon a szünet a legalkalmatlanabb időpont erre. Legalábbis nekem az. Az öltöző ajtaja mellett egy kék játékos ült mez nélkül. Cigarettázott. Nem megyek vissza, mondta, én nem ebből élek, bazmeg, ha szétrúgnak, ki gondoskodik a családomról? Miközben magamban igazat adtam neki, fél szemmel a budit figyeltem. Mivel nem fogyott a sor, meghívtam az éppen arra bóklászó ifiedzőt egy sörre, s míg ő a csapat játékának és esélyeinek végeláthatatlan elemzésébe fogott, az jutott eszembe, talán azért vagyunk a világon, hogy legalább egy normális budit találjunk végre a megye kettőben.