(Dallamsötét, átütve a végtelen,
szanaszerte dolgok csönderedetével…) Ám
ezúttal engem mintha a talaj
kötne meg, eláraszt a döbbenet
valódisága, mentségemül írom ezt; de már nem is
szólnék egy szót sem, ha valahogy nem
kellene itt boldogulni mégis.
Solymosi Bálint: Levél Zinka Milanovnak (részlet)
S. B.: A műnéger, JAK–Pesti Szalon, 1992, 100–101.