Gríd

A Caligulában csendes volt az üzletmenet, nem is csoda, hogy Ica mádám és a lányok felsikoltottak, mikor meglátták Kálmánkát a különítmény élén — Knapp és Csepregi; Halászevics ide már nem jött velük, kempo-edzése van reggel, ezzel mentegette magát —, „Kálmánka így, Kálmánka úgy”, hogy „neked simán belefér a gumi nélküli francia, Kálmán és a barátaidnak is”. Az ötlet jó — fordult Bakos Knapp felé — itt csak szopatunk, kérünk egy tükröt Ica mádámtól a kólához, iszunk egy koktélt, mondjuk Sex on the Beach, ha már, elszívunk egy jó szivart, magam részéről egy Montecristo Robustót, leblázolnak a szeparéban míg végigég. Okés ez így, fiúk?

Giovanni legénysége már a második proseccót töltötte ki a vendégeknek, az asztalon grisinire csavart lehelletvékony San Daniéle-sonka és a másik amuse bouche, az ázsiai vonalvezetésű porcelánkanálon meleg Szent Jakab-kagyló enyhén fokhagymás Bernaise-mártásban, a dagadt Knapp állt az asztalnál, épp Fáskertivel csókolózott össze, az ajándékát tartotta a kezében, mely átlátszó szoptatópalack volt, és Fáskerti elmondta, kimondottan Knappra való tekintettel, hogy végre fia született, hát tizenhat éves felföldi malátával, konkrétan Lagavulinnal töltötte fel, és a Knapp Feri kacagott, kacagott, amilyen mesterkélten csak ő tud kacagni a fiúismerősök közül. Beleszürcsült a whiskybe, hahotázott tovább — ahogy csak ő tud —, és elkezdett integetni Giovanninak, az összes meghívott megérkezett, kezdődhet a szeánsz. Antipasta, zuppa, pasta, pesce, carne, dolce. Valahogy így. Giovanni rendesen odatette magát, bár nem volt Michelin-csillaga, de ha erre a vacsorára jöttek volna a titkos értékelők, akkor lenne neki. Rögtön kettő. Három dekantáló dolgozott a szupertoszkánoknak, az egyikben Sassicaia, a másikban Ornellaia, a harmadikban Tignanello szellőzött, és a Knapp Feri meg a veterán Bakos Kálmán meg a Halászevics meg a Csepregi már a pasta előtt elkezdtek kijárogatni a vécébe kokainozni.

Éjfél előtt a társaság nagy része hazament, a maradók már a második Negroni grappát kapták dizsesztifnek, mikor a dagadt Knapp feltette a kérdést Bakosnak, akiről tudni kell, hogy hatvanba hajló kora ellenére nagy kurvázós hírében állt, Kálmánka, aztán hová megy az ember ilyenkor, egy álmos kedd estén kuplerájba? Mit akarsz, csak egy jó nagyot, sok pénzt szórni vidáman, vagy valami különlegeset? — kérdezett vissza Bakos Kálmán, aki kalandos múltjával mostanában az egyik legnagyobb autókereskedésnél volt értékesítési igazgató, komoly szponzorkerettel. Túráznék, Kálmánka, és ebben a sorendben, pénz nem számít, fiam született, tejet fakasztunk, vagy mi a rosseb! — hederítette oda Bakosnak Knapp, mintha csak egy magyar nótát szellemített volna meg prózában. Na jó, akkor egy ristretto a bécsiesre pörkölt etióp Yrgalemből pici darab citromhéjjal, aztán mehetünk is — vigyorogta Knapp képébe Bakos Kálmánka.

A Caligulában csendes volt az üzletmenet, nem is csoda, hogy Ica mádám és a lányok felsikoltottak, mikor meglátták Kálmánkát a különítmény élén — Knapp és Csepregi; Halászevics ide már nem jött velük, kempo-edzése van reggel, ezzel mentegette magát —, „Kálmánka így, Kálmánka úgy”, hogy „neked simán belefér a gumi nélküli francia, Kálmán és a barátaidnak is”. Az ötlet jó — fordult Bakos Knapp felé — itt csak szopatunk, kérünk egy tükröt Ica mádámtól a kólához, iszunk egy koktélt, mondjuk Sex on the Beach, ha már, elszívunk egy jó szivart, magam részéről egy Montecristo Robustót, leblázolnak a szeparéban míg végigég. Okés ez így, fiúk?

Knapp és Csepregi egyáltalán nem vetett ellent, sőt szó szerint valósították meg Bakos sasként szárnyaló tervét. Közben vadul pezsgőztették a nem velük dolgozó lányokat is, hogy a pénzszórási projekt is haladjon a maga útján, hiszen a két koreai turista, akik érkezésükkor még bent volt, hangoskodásukra elég hamar elhagyta a helységet. Már mindegyikük szeme olyan vörös volt a kokaintól, hogy rá lehetett volna gyújtani róla, akár még a Robusto méretű szivart is, ebből következően Bakos és Csepregi is nagy Zrínyi volt a csehóban, főleg hogy Knapp magára vette a fizetés örömét és vastag jattokkal dolgozott — de hát fia született, ilyenkor ez a rend. Mi legyen: Tatabánya, Fehérvár vagy Kecskemét? — tette fel a kérdést a különítménynek MC Bakos, aki bár majd húsz évvel idősebb volt a másik kettőnél, de a titkosszolgálatnál töltött hosszú évek megaczélozták, ráadásul kirobbanó formában is volt aktuálisan. A kérdés arra vonatkozott, hogy melyik autópályán megközelíthető és nem túl távoli vidéki város bordélyházába menjenek „érdekességért”. Végül a taxis döntött: Kecskemét, ott ismer ő is kupit, nem kell kérdezősködni. Knapp akart vidékre menni, tartott a hasonló pesti helyektől, mióta az ukrán pénzügyi fejlesztők „rekreációs szeretetotthonába” belőtt RPG-vel egy boszniai szerb veterán. Megbízásból, nyilván.

Magasföldszinti ablakait vörösre festették a félreértések elkerülése végett, és bent szórakozott az Szcinergol és a Csontos–Watch igazgatósági tanácsadóinak jórésze is. A lányok általában magasak voltak, szolizottak és szilikonos mellük az égre kiálltott, hosszú cigarettákat tartottak műkörmös ujjaik között, neonszínű koktélokat ittak. Bakos Kálmánka ismerte a szcinergolos meg csontos fiúkat, beszélgetésbe elegyedett velük, ám ez Knappot és Csepregit kicsit nyugtalanította, tudván, ezek a srácok Magyarország legkeresettebb lókötői, tevékenységük teljes feldolgozása több éves munkát adna legalább négy bűnügyi rovatnak, és egy rutinos bíró ránézésre kiosztaná a fekvő nyolcast bármelyiküknek — ahogy ezt mondani szokás. Knapp és Csepregi el is küldte az első két kurvát, akik asztalukhoz fáradtak szolgáltatásaik listájával. Újabbak nem jöttek, kértek két italt, és többször összenéztek Bakossal, aki a pultnál már a második whiskyjét dörgölte be. Knappnak egy éjfeketére festett, kék bikinis ribanc jött be, aki éppen a rúdon volt, Csepregi érdeklődését pedig egy sötétszőke, fakó, vékony és izmos lány keltette fel, aki tüllszalagot hordott a hajában. A mellettük lévő boxban ült, kolleginákkal ittak valamit, Csepregi csak annyit hallott, hogy „Másának” szólítják. Amire számított, bejött. Orosz a széplány. Knapp elment a turbóplasztikrobot-ösztogénbomba éjfeketével és Csepregi magához intette „Mását”. Gyors mozdulatokkal költözött át a szomszéd boxba, hozta az italát és a cigijét is.

Egy óra. Mennyi és mi van benne? Tízezer. De megéri — és itt „Mása” elmosolyodott, zöld szemével hamiskásan nézett oldalról Csepregire. Francia, dugás, ez a tutti frutti. Az análért külön kell. Ötezert. — „Mása” erős szláv akcentussal beszélt. Hogy hívnak? Krystina — mondta „Mása” —, lengyel vagyok. Oké, mehetünk szobára, anál nem lesz — mondta Csepregi.

A szoba az emeleten volt, valójában egy meglehetősen alacsony lambériás tetőtér-beépítésről beszélhetünk esetében. Az ágy queen size, jó kemény heverő. Az ablakmélyedésben kistévé, két törölköző, rózsaszín frottír, kotonok szerteszét. Tusolj le! — mondta Csepreginak „Mása”, aki engedelmeskedett, de azért, sicher was sicher, bevitte a pénztárcáját a tusolóba. Ágyéka köré tekert törölközőben jött elő, „Mása” a fotelben ült, dohányzott. Rögtön letette a cigarettát és Csepregihoz fordult. Letérdelt elé, felnézett oldalvást, zöld szemének sarka csillogott. Lágy mozdulatokkal oldozta Csepregi középen összefogott törölközéjét, karja vékony, tricepszben gazdag, csuklója karcsú, ujjai hosszúak voltak. Mikor ott állt előtte Csepregi porcosodó eszközével meztelenül, „Mása” először jobbal félretolta a farkát és két méricskélő mozdulattal megemelte a heréit zacskóstól. Ballal megfogta és magától értetődő természetes mozdulattal ráhajolt. Csepreginek majd kiugrott a szeme, pedig járt már egy-két teremben, ugyanis „Mása” az első nyelésével mélytorokra vette. „Menten szétrobban a farkam”, gondolta Csepregi, de jó ideig hagyta „Mása” orális kényeztetését. Ám amikor már tényleg érezte, hogy azonnal torkon lövi, lefejtette „Mása” fejét az ágyékáról, és az ágy felé orientálta. „Mása” gazdaságos mozdulatokkal tépte le a koton csomagolását, a hegyén a kis zacskót szájába vette, a nyelvével illesztgette Csepregi makkjára, majd egy gyors mozdulattal végighengerítette faroktőig. Kétszer-háromszor végigszopta, majd felnézett szokásos dévaj módján. Epres. Szeretem ízt. Te hogy akarod? Először csak így bedugom elölről — mondta Csepregi.

Lassan kezdett, később fokozódott az iram, de a verébhajsza végét elcsippentette, mert tantrikus hindu hősként gondolt ez alkalommal magára, aki bármikor kezesbáránnyá teszi a kundalini kígyót. „Mása” elértette, és zihálva lihegett közben, élethűen és illúziókeltőn, de Csepregit már régóta nem lehetett megvezetni: tudta, hogy a kurvák csak játsszák az élvezetet, orgazmusuk pedig sosincs. Mindazonáltal értékelte „Mása” erőfeszítéseit, ezt némi borravalóval gondolta kompenzálni. „Mása” szelíd határozottsággal hátradöntötte Csepregit, majd beleült az ágaskodásba. Úgy lovagolta meg, mint a híres dél-afrikai zsoké, akit Csepregi a hongkongi Happy Valley éjszakai lóversenypályán látott, mikor az Ming Rivert vitte kétlóhossznyi nyerésben a 2200 méteres galoppon. „Mása” hullámmozgásban kígyózott, a felsőteste egy tört ütemnyit késett az ágyékmozgásához képest, mintegy utórezgést adva saját nyeregmunkájához és Csepregi olykor buzgárként felfelé irányuló lökéseinek. Csepregi úgy érezte, hogy felszáll a farka, mint a Vosztok Gagarinnal a fedélzetén. Bevégeztetett.

„Mása” leszállt róla, lehámozta a csurig telt kotont, és nedves törlőkendővel, ami a nachtkasznin lakott, megtörölte Csepregi hímtagját. Még csak húsz perc ment el. Én nem vagyok olyan, mint venger kurva, engem te még egyszer megbaszhatsz, ha van kedved a következő negyven perc. Miért mondod magad lengyelnek? Te orosz vagy. Miből gondolsz te? Mert a lengyel csajok nem hordanak tüllszalagot a hajukban, az oroszok meg igen. Jó. Orosz vagyok. És Másának hívnak? Igen — mondta Mása. Hová valósi vagy? Mit… Melyik városból jössz? Én? Én Arhangelszkből. A sarkkörön túlról? Hááát… tényleg északon van. És mit csináltál ott? Ugyanezt? Nem. Ott zongoratanárnő voltam. Azta! És miért váltottál? Te hülye vagy?! Hogyhogy miért? Hideg, éhezés, durvaság! Orosz széplány délre jött. Ez beindította. Gyere, dolgozzuk le azt a második menetet! Illetve itt van még öt rugó, az anális lehetőségre — mondta Csepregi és a baljával egy ötezrest nyújtott Mása felé, míg a jobbjával megfogta a közelebb eső mellét.

A verébhajszára már kaffogott Csepregi, Mása gyűrűsizmai szinte behúzták a vastag-, sőt a vékonybele felé. Orgazmusa előtti pillanatokban Csepregi merev karral az ökleire támaszkodott, gerincét homorította a lambériás tetőtér sötétjében, pucsított, csípőmozgása fokozódott, arcát a ferde plafon felé emelte, profilból olyan volt, mint gömbölyű sziklán a holdat ugató fóka. Akárha egy régi szovjet tangó ritmusára, Pjotr Lascsenkóra, mondjuk, Mása feje kétszer is a falhoz ütődött, a másodikra nagy levegőt vett és megérezte a fenyőléceken a sellakk szagát.

*

Bakos Kálmán a pultnál jól elkvaterkázott a szcinergolos meg csontos nagyfiúkkal, whiskey-szódákat ittak Jamesonból jég nélkül, a szcinergolos meg csontos nagyfiúk unszolták, „menj má’ el dugni, Kálmán”, de Bakos ellenállt, arra hivatkozva, hogy az „ő korában már bőven elég egy napra, ha egyszer lecidázzák.” Ezen aztán mindannyian jót nevettek. Végre előkerült Knapp, akinek a szemén látszott, hogy aludt is az egy órája alatt a festett fekete szilikonos turbókurvánál, aki Belindának mondta magát, egy magas, izmos szőke, bizonyos „Dzsenifer” volt a rúdon, akinek természetes melleiről azt mondta a szakma, hogy „madárdal”. Milyen volt, kérdezte Knapp Csepregit. Csepregi Dzseniferre nézett, és azt mondta: „madárdal”. Ahogy mondtam, orosz, északról, lehet, már jegesmedvével is baszott. A kispapa Knapp ettől megébredt, mintha ristrettóval tolt volna csíkot. Felpróbálom akkor én is, mondta, s már indult is.

Használd a testem, gondolta Mása és rágyújtott egy vicces füstszűrőjű Eve-re, miközben Knapp baszta. Mechanikusan, ahogy a futószalag. Ez egy kicsit sem beszélget, versenyszámot teljesít, jófejkedik a haverjai előtt, ezt nem érdeklik a tamboviak meg Kumarin Vladimir és Abramkin Dimitrij, mint a haverját, akik révén idekerült a sarkkörről, nem érdekelte a Szibirjakov jégtörő 1932-es útja a Föld tetejére és Voronyin kapitány későbbi sorsa, nem érdekelte a Szoloveckij-szigetek, rajta a legrégebbi szovjet büntetőtábor, a Szolovki, a monostornál, nem érdeklete Marina Goldovszkaja-Herzfeld, aki filmet forgatott róla még a glasznosztyban, nem érdekelte, hogy az oblaszty része Novaja Zemlja, termonuklearszkij, hogy csak annyit szóltak az őslakó nyenyeceknek, menjetek, ha tehetitek, vigyétek a rénszarvasokat is. Mikor a dagadt fasz abbahagyta a baszását, még csak el sem élvezett, lement vele a bárba, a dagadt fasz önfeledten ragyogott, a pultnál állt a fancsali képű másik magyar, akitől a vicces füstszűrőjű cigit kapta és egyszer már találkoztak a Pöfetegnél Csepelen. A fancsali fizetett a pultnál, a dagadt fasz, meg az érdeklődő, akit Mása az érdeklődéséről elnevezett magában Szibirjakovnak, a jégtörőről, távoztak. Szibirjakov visszanézett rá és kacsintott.

Mikor a taxi megérkezett a XII. kerületi Melinda utcai Bauhaus-házhoz, és mindhárman demszkyztek egy jóízűt, hogy a kurva anyjáért nincs kivilágítva a város éjjel négykor, mert hát a panoráma pazar lenne, ugyebár, csak a városvezetési szarrágás, az épülettel szemben már állt egy másik taxi, fekvőlámpás paraszt-Merdzsó belehelt ablakokkal. Abból szállt ki két kövér, teljesen egyforma nő. Rúzsos és dús ajkak, mészporozott bőr, szemceruzával ugyanoda rajzolt szépségfolt, egyforma hosszú cigarettaszipka, egyforma ocelotmintás, rövid teddybear-bunda. Neccharisnya, high heels, mint egy képregényben, egypetéjű ikrek. Csepregi meg is jegyezte, hogy utoljára Spider Jerusalemnek lehetett ilyen élménye, amire Bakos persze elégedetten somolygott, noha a képregények világában éppen nem volt járatos. Knapp viszont mintha megrémült volna, talán nagynak érezte a feladatot, talán csak az, hogy megint végigaludta a Kecskemét–Budapest távot a taxiban, talán csak már a fülén jött ki a promiszkuitás, nem tudni. Bakos mindenesetre a két nőhöz fáradt, ketten együtt lehettek ötven évesek, súgott a fülükbe valamit, mintha pénzt is adott volna, mert egyikük az ocelotmintás rövid teddybear-bundát félrehajtva, kis, fekete ruhájának mély dekoltázsába, dús keblei közé, a melltartóba helyezett el valamit. Mindezt Knapp nem érzékelte, mert tántorgott, és arra koncentrált, hogy ne csússzon el a hegyvidéki glattjégen. „Helga”, mondta az egyik lány Knappnak, aki felnézett és koncentrált, hogy ne hányjon. „Hilda”, mondta a másik lány Knappnak, aki ebben megnyugodott: több bemutatkozás már nem lesz. Csepregi kicsit félreállt, sértődötten mondhatni, hogy vele nem foglalkozik senki, de hát Bakos tekintetéből kristályos volt neki is, ez Knapp estéje.

Csepregi a pulthoz ült Bakos nappalijában, Bakos a borhűtő leghidegebb kreclijéből elővett egy palack Moët-Chandont és három finom metszésű kristály pezsgőspohárral indult a hálószoba felé, ahol Knappot már vetkőztette a két dagi kurva. Nagyon röhögtek, hogy Knapp zoknitartó szuszpenzort hord, holott az ő felfogásában ez volt öltözetének rejtett éke, az elegancia meghaladhatatlan csúcsa, egy Oscar Wilde-i állítás. „Kibaszott panelprolik”, gondolta Knapp, de azért alámerült a dús fenekek, keblek, a nagy felületű lágy kötőszövetek, és az olyanforma lábak világába, melyek közül bármelyik három a legkisebb gond nélkül is megtartaná a páncéltőkés Bösendorfert. Knapp fejét pezsgővel locsolták, ettől kicsit megéledt, most vette először szemügyre rendesebben „Helgát” és „Hildát”. Te hány kiló vagy? — kérdezte Knapp a közelebb esőt, aki éppen „Helga” volt. Én? Százhuszonöt és fél – mondta „Helga”.

Knapp borongott egy sort. A fele is sok lenne, mit akarhat tőle a Bakos, hogy idehozat neki két ilyen dagadt kurvát, akik ráadásul egymás klónjai, de nem ikrek, őssejtből és DNS-hulladékból keverték ki a másikat, nem tudni, hogy melyik a másik, olyan ez, mint valami nagyon beteg VR-játék, még jó, hogy kihúztak egy csíkot, mielőtt bejött volna ide Bakos nagyméretű, megbízható — ahogy Knapp szerette a megbízható dolgokat jellemezni: heavy duty — franciaágyába, mert a kolumbiai nép szép ajándéka nélkül már rég megzakkant volna ettől a két mázsa fölötti vágóállattól, akik hol a rémült hernyót kényeztetik, hol különböző, erogénnak feltételezett zónáit ingerelték kézzel, lábbal, szájjal, nyállal. És te hány kiló vagy? — fordult Knapp a másik lányhoz, aki korábban „Hildaként” mutatkozott be. Én is pont ugyanannyi, mint a nővérem. Százhuszonöt és fél — mondta „Hilda”.

Knapp szellemileg nem volt topon, törte a fejét egy ideig. Matekzseni sem volt, de az elemi aritmetika barátja viszont igen, nem is tudott volna talpon maradni az üzleti életben, teljesen imbecillis százalékokat is a másodperc tört része alatt számolt ki fejben. Most azért a proseccók, szupertoszkánok, grappák, whiskyk, hülyekoktélok, pezsgő és a rengeteg kokain után bambán bámult ki a fejéből. Arca felderült, szemében a hegymászók csúcsra érő mosolya jelent meg, felállt a franciaágyon, karjait az égnek emelte, jódlizásra emlékeztető hangot hallatott, majd lenézett „Helgára” és „Hildára”.

Akkor én most negyed tonna nővel dugok?! És fiam született?! Juhééé!

Megjelent a Műút 2015053-as számában