Milyen viszonyok vannak a baloldal és az iszlám között? Ha válaszolni akarunk e kérdésre, akkor előbb abban kell egyetértenünk, mi is az „iszlám”? De melyik? Az eredetek iszlámja, vagy ennek meg ennek a névtelen muzulmán területnek az iszlámja? René Guénoné vagy Khomeiny ayatollahé? Az iszlám állam kalifájáé, vagy Maxime Rodinsoné? Az Omar Khayyamnak tulajdonított iszlám, vagy a Charlie Hebdo rajzolóinak gyilkosaié? A szunniták vagy a siiták iszlámja? A legjobb vagy a legrosszabb iszlám? Amelyik nevében a kairói IX. századi Sidi Uqba kőcsipkés mecsetet építették, vagy amelynek nevében tegnap szétfűrészelték és szétverték a Buddha-szobrokat meg a mezopotámiai szobrokat, és mindezt a világ valamennyi TV-társasága közvetítette? A béke, a türelem, a szeretet iszlámja, amely a Korán 2.256 híres fejezetére hivatkozik és így szól: „Vallási ügyekben semmi kényszer” (ez egyébként idézet a Talmudból…), vagy a háború, a türelmetlenség, az erőszak, a mészárlás iszlámja, amelyet egyébiránt számos harcos, antiszemita vagy a mészárlásokat igazoló fejezet a magáénak követel (Korán, 8.7, 12, 17, 39 stb.)?
Mindig lesz olyan iszlám, amelyik megcáfolja a másikat. Ki mond igazat? Mindenki és senki? Mert az iszlám egyszerre a legjobb és a legrosszabb, és a legrosszabb iszlámról sem lehet kijelenteni, hogy egyáltalán semmi köze az iszlámhoz. Mert mit mondanak Cabu és Wolinski meg a többiek gyilkosai a mészárlás után ezt kiabálva: „Megbosszultuk a Prófétát”? Ezt a kérdést föl kell tennünk. Mert ha nem, akkor nem kapunk rá választ és továbbra sem tudunk majd gondolkodni, mert megrekedünk a fantázia, az ideológia és az önérdekű, gyakorlati politika szintjén.
Igaz, hogy az „iszlám” fogalma problémát jelent az egyszerű meghatározás szempontjából. De a „jobb” és a „bal” fogalma ugyancsak. A Gironde jobboldali, amikor legtöbb tagja igyekszik megkímélni a király életét, ám a jakobinusok, akik baloldaliak, le akarják fejezni őt. 1981-ben, mihelyt a szocialisták jutnak hatalomra, a jobboldal védelmezi a guillotint, amelyet akkoriban sokkal kevesebbet használtak, mint 1793-ban, míg a baloldal már nem kér belőle, még ha egy része továbbra is erényeket talál a kényszerhelyzetben lévő Robespierre nemzeti borotvájában.
Tegnap a baloldal megtagadta a pénz teljhatalmát és a humanizmus nevében harcolt ellene. Küzdött a tőke ellen, amely kizsákmányolta a tárnákban robotoló gyermekeket és a baloldal ki akarta hozni őket a szénbányák sötét mélyéről, hogy oktathassa őket az iskolákban. Ma az önmagukat baloldalinak nevezők azt akarják, hogy a kapitalizmus által (amely ellen már nem harcolnak) megnyomorított szegény nők adják bérbe anyaméhüket a gazdagoknak, akik magvaikkal kívánják megtermékenyíteni ezt az új birtokot, amelyet éppen úgy bérelnek, akár valami parkolót vagy garázst. Amint föltehetjük a kérdést: „hol van az iszlám?”, jogosan tesszük föl azt a kérdést is, hogy „hol van a jobboldal?” és „hová (lett) a baloldal?”
Amikor Marx leírta a híres mondatot: „A vallás a nép ópiuma”, korának logikájába írja be magát: a XIX. század ipari Európájában a keresztény vallás valóban a kapitalizmus által kizsákmányolt, elidegenedett munkásosztály lelkiekben fölfegyverzett karja volt. Mivel a dolgozó osztály lemond a földi Paradicsomról a templomokban, számára a föld a siralom völgye, ezért annál is inkább jogosan hiszi, hogy szenvedése megnyitja neki a mennyei Paradicsom kapuit. Ha a vallás a nép ópiuma, akkor az iszlám, mivel ugyancsak vallás, szintén a nép ópiuma. Amikor tehát marxistának valljuk magunkat, ateista módon gondolkodunk és cselekszünk, vagyis szembe helyezkedünk a Tórával csakúgy, mint a Bibliával és a Koránnal.
De akkor meg Alain Badiou meg néhány egyéb értelmiségi miért kacsintgat a szeme sarkából a Francia Kommunista Párt, a baloldali Front meg az Új Antikapitalista Párt felé (akik január 7. után jobban félnek a francia iszlamofóbiától, amely nem ölt meg senkit, a terrorista iszlámmal ellentétben, amely viszont igenis embereket ölt)? Tehát akkor vannak az iszlámot, az egész iszlámot, sőt a véres kezű iszlámot védő marxisták is? Az ő számukra a vallás nem a nép ópiuma, hanem egy nép ereje, még ha ez az erő az ópium ködébe burkolózik is, amelyet feszítővasként kell használni a kapitalizmus megdöntésére. „Az elv nevében, hogy az ellenségeim ellenségei az én barátaim, az iszlám, mivel harcol a Nyugat és a kapitalista értékek ellen, az én barátom, marxista forradalmár, mivel én a kapitalizmus végét akarom és a proletariátus forradalmát világviszonylatban!” A vallás tehát hasznos idióták ópiuma, akik lehetővé teszik a marxista terv megvalósítását: a tőke megbuktatását és a forradalom győzelmét.
Az iszlám osztozik a forradalmi marxizmussal, ami nyomokat hagy a szocialista pártban, a Francia Kommunista Pártban, a baloldali Frontban, bizonyos környezetvédő európai zöld pártokban — a nyugati polgári értékek, a liberális kapitalizmus, a fogyasztói piac logikája bírálatán, a zsidók és általában Izrael állam létének és a cionizmusnak a kritikáján. Az iszlám még mindig az elv alapján, amely szerint az ellenségeim ellenségei a barátaim, védelmezi a Korán szövegében, a próféta hadíszában, sőt Mohamed életében a tagadhatatlan antiszemita ideológiát — „Ölj meg minden zsidót, aki az utadba akad!” — mondja Mohamed az Al-Sirában, a következő mondatra támaszkodva: „Isten semmisítse meg őket!” (Korán, 9.30) — tehát az iszlám antiszemitizmust bizonyos baloldal támogatja.
A baloldal és az iszlám közötti kapcsolatok kérdése elválaszthatatlannak tűnik a zsidókérdéstől. Marx zsidó létére maga is antiszemita volt, akár a XIX. századi baloldal jelentős része. Robert Misrahi Marx et la question juive című könyvében részletesen elemezte a baloldal antiszemitizmusát. A Question juive-ben Marx valóban ezt írja: „A judaizmus lényege és a zsidó lélek gyökere az opportunizmus és a személyes érdek; Izrael istene a Mammon, aki a pénzsóvárságban ölt testet. A judaizmus az antiszociális viselkedésmód megtestesülése.” Proudhomme-nál, Fourier-nél, Toussenel-nél és Leroux-nál ugyanezeket az asszimilációkat találjuk meg a zsidók, a kapitalizmus, a polgárság és a pénz között.
A baloldal, az iszlám és az antiszemitizmus
Az antiszemitizmus Auschwitz, majd Izrael Állam létrehozását követően megváltoztatja formáját. Legfőbb alkotóeleme az anticionizmus lesz. A kozmopolita zsidók asszimilációja a globális tőkéhez további sértéseket vont maga után: a cionizmus nemzetközi ügynökeinek, majd az amerikai imperializmus támogatóinak nevezték a zsidókat. A marxista baloldal csatlakozik az anticionista táborhoz, amelyet a palesztinok, az arabok és muzulmánok hoztak létre, akik nem mindig harcolnak vállvetve, ám most egyesültek egyazon ideológiai és harcos entitásban.
Izrael állam létrehozása kétségkívül jelentős szenvedést okozott egy népnek, ám ez a nép sajnos a Hitlerrel való kollaborációért fizetett: mindez Hadzs Amin al-Husszeini jeruzsálemi főmuftit terheli. Ez az ember azt állította, hogy a próféta közvetlen leszármazottja, 1933-tól a hitleri politika híve; találkozik a diktátorral Berlinben, aki a „tiszteletbeli árja” rangjára emeli őt; beszédet tart a nemzeti szocializmust dicsőítve Berlin egyetlen mecsetében. Kijelenti: „Az iszlám és a nácizmus elvei jelentős hasonlóságot mutatnak, különösen a harc és a fegyverbarátság vonatkozásában, vezéreik kiválósága és a rend eszméje szempontjából”. Mozgósítja a muzulmánokat, hogy harcoljanak az SS-osztagokban. A Handzsár különítmény imámja kijelenti: „Bajtársaim megnyugtatása érdekében megmagyaráztam nekik, hogy minden muzulmán, aki elesik az iszlámért vívott küzdelemben, szent mártír lesz.” Meglátogat egy koncentrációs tábort, helyesli a végső megoldást, terjeszti e gondolatot és azt akarja, hogy irtsák ki a zsidó gyermekeket is. A zsidók megsemmisítésének tervét is kidolgozta Észak-Afrika és Palesztina területére. A háború után Franciaország fogadja be, majd Egyiptomba megy, ahol álnéven rejtőzködik 1946-ban. A dédunokahúga, Leila Shahid jelenleg a Palesztin Autoritást képviseli az Európai Unióban, amelyet most Mahmud Abbas kormányoz, aki revizionista tézisét 1982-ben védte meg a Szovjetunióban.
A háború utáni időket a gyarmatok bukása jellemzi. E harcok idején a gyarmati elnyomás alól felszabadulni akaró népek fölismerik az iszlám Nyugat ellen egyesíteni képes ideológiáját, szellemiségét és új politikáját. Az arab nacionalisták összefognak a régi gyarmati hatalmak ellen és e célra Nyugaton radikálisan heterogén iszlámot honosítanak meg. Néhány régi náci dolgozik együtt a marxista nacionalistákkal. Példa erre: 1951-ben a Reich hatvannál több régi tisztje dolgozik Egyiptomnak és az Arab Ligának.
A baloldali gondolkodók számos antiszemita harcban működtek közre a palesztin nép védelmének álcájában. Sartre buzgón támogatja a Fekete Szeptembert, az izraeli atléták lemészárlását Münchenben 1972-ben, a Baader-csoportot (amelynek egyik alapítója, Horst Mahler csatlakozott a német szélsőjobbhoz és náci karlendítésért körözik). Genet, a SS szerelmese a megszállás idején dicsőíti az oradouri mészárlás „költőiségét” és magasztalja „Hitler legőrültebb banditizmusát”, dicsőíti a Baader-csoport harcosainak szépségét, de a Palesztin Felszabadítási Front harcosainak nagyszerűségét ugyancsak. Mindez nem zavarja csodálatában Sartre-t, sem Derridát, aki a Glas című könyvét Genet-nek áldozza 1974-ben. Roger Garaudy, a Francia Kommunista Párt értelmiségi tagja 1933 és 1970 között, úgy tartja, túlzott balos mivolta okán zárták ki a pártból és a negacionizmus fő ideológusa lesz, megalkotva e mozgalom nyelvhasználatát. A kommunista, CGT-ista Rassinier, a Nemzetközi Munkásmozgalom francia szekciójának vezető politikusa ugyancsak a negacionizmus fő ideológusa. Soral pedig, aki a Francia Kommunista Párt tagja volt több mint tíz évig, mielőtt a jó ég tudja, ki lett belőle…
Említhenénk még a támogatást, amelyet Jean-Luc Mélanchon, a baloldali Front vezetője nyújtott Ahmadinezsadnak, amikor hatalmon volt Iránban, nem is olyan régen, amikor ez utóbbi azzal fenyegette meg Izraelt, hogy letörli a térképről. De említhetnénk Mélanchon Hugo Chavez iránti szívélyességét is, aki szerint „a Krisztust megfeszítők leszármazottainak kisebbsége kaparintotta meg az egész világ vagyonát […] és e javakat néhány kézben összpontosította.”
E két diktátor az Egyesült Államokkal való szembenállása sem igazolhatja, hogy beérjük azzal: jobboldali kapitalista ellenségeink baloldali antiszemita ellenségei lennének a mi barátaink.
Leszámolás a feminizmussal
Megvizsgálhatjuk, hogy a Koránban mi tűnhet jobb- és baloldalinak. Láttuk, hogy a kapitalizmus, a pénz, és a kártékony csoportokban szerveződött zsidók gyűlölete mentén és az antiszemita fejezetekre hivatkozva bizonyos marxista, antimarxista, neomarxista, posztmarxista baloldali csoportok támogatni tudták a politikai iszlámot egyfajta anticionizmus nevében, amelyet a (forradalmi) harc ideológiájaként mutattak be a (cionista) amerikai imperializmus ellen.
Más fejezetek nyíltan nőellenesek és fallokraták. Minden feministát roppant határozottan kizárnak az iszlámból, lásd: a férfiak fölénye a nőkkel szemben Isten akarata (Korán, 2.228, 4.34), szerény női tartózkodás a viselkedésben (65), családi átok egy nő születése (16.58), a férfiak többnejűségének törvényessége (4.3), a fátyol törvényessége (34.31), verés jogosultsága a hűtlenség egyszerű látszata esetén is (4.34).
A jobboldal sohasem vezetett feminista harcokat a történelem során, amely a keresztény doktrina szellemében a férfiak alattvalójaként, az erősebb nem szolgájaként, a férjet szolgáló hitvesként tekintett a nőre, pusztán anyaszerepre korlátozta a nő létét, akinek fő feladata a család gyarapítása és gondozása. Biztosítania kellett a harcos nyugalmát, pihenését, táplálását, a konyhát, a mosogatást, a háztartást — ez a nők sorsa a jobboldal megítélésében.
Évszázadok teltek-múltak, míg a feminizmusnak sikerült megdöntenie e modell uralmát — de még így is rengeteg a további teendő e téren. Most már nézzük meg, hogy a baloldal miként volna képes megszabadulni ettől az iszlám által megvetett múlttól? Válasz: úgy magyarázva, hogy a kapitalizmus és a fogyasztói szellemiség, a reklám és a pornográfia tették szexuális tárggyá a nőket, míg az iszlám megadja a nők méltóságát, akik ennek folytán nem a férfiak zsákmányai többé.
Az Új Antikapitalista Párt nem találta következetlenségnek egy lefátyolozott jelölt bemutatását önmagát feminista pártnak gondolván: a kapitalizmus gyűlölete igenis azt jelenti, hogy a feminizmustól megszabadulva a muzulmán fallokráciából alkossuk meg az antikapitalista feminizmus jelét: a neomarxisták szemében a fátyol lett az igazi feminizmus jele!
Tegyük hozzá, hogy ugyanakkor hosszú távon a homoszexuálisok jogainak elismerése a baloldal soraiban született meg, míg a jobboldal ragaszkodott kétnemű családmodelljéhez, a közös otthonhoz és a szülői tekintélynek alávetett gyermekekhez. De mit kezdjünk azokkal a fejezetekkel, amelyek gyalázatosnak ítélik a homoszexualitást (Korán, 7.81), ha egyszer baloldalinak képzeljük magunkat?
Ha egyetértünk az iszlámmal, amely politika is, nem csupán etika vagy szellemiség, akkor egyetértünk a teokrácival is, mivel Isten szava mindig mindenben igazat mond, csakúgy a jogban, mint a törvényben, az előírásokban, a törvénykezésben és a jogszolgáltatásban, meg a törvényességben egyaránt. Az iszlámban minden hatalom Istentől való.
A laikusság Nyugaton hosszú keresztényellenes küzdelmet követelt, amelyet évszázadokon át a baloldal vívott meg. Az időbeliség és a szellemiség szétválasztását bizonyos számú filozófus kemény harca váltotta valóra, a királyság megbuktatása pedig a hatalom laicizálása hosszú, véres harcának eredménye lett. A király nem volt immár e földön Isten képviselője, helytartója, mert népuralom következett, amelyet a választójog közakaratot kikristályosító ereje teremtett meg.
A Felvilágosodás filozófusai ellen
Megállapítjuk, hogy az iszlámbarát baloldal antikapitalistaként és antikolonialistaként antiszemita és anticionista, nőgyűlölő és fallokrata, emberellenes és — ami nem a legkisebb ellentmondás — teokratikus: megtagad minden küzdelmet, amellyel a baloldal kitüntette magát a francia forradalomban. Megvetéssel sújtja Grégoire abbét, aki a zsidók egyenjogúságáért harcolt és Robespierre-t (akit a neo-robespierre-isták inkább e mai küzdelemben támogatnának, mint a Terror harcában…)! Szintén megvetésük sújtja Olymphe de Gouges-t, aki a Nők Jogainak deklarációját szerkesztette meg (és akit a neo-robespierre-isták Robespierre-je kivégeztetett), vagy később a Deuxieme Sexe című könyv szerzőjét. Megvetés az ateisták osztályrésze is, Héberté és a hébertistáké, Anacharsis Clootsé (akiket lefejeztek Robespierre parancsára)! Megvetéssel tekint azokra, akik őszintén csodálják Rousseau Társadalmi szerződését és már nem a Bibliára akartak megesküdni, hanem az emberek által az embereknek létrehozott Alkotmányra, mit sem törődve Istennel. Megvetés éri részükről a Felvilágosodás egész filozófiáját: Diderot libertinus hedonizmusát, Voltaire antiklerikalizmusát, Holbach ateizmusát, Beccaria halálos ítéletet eltörlő törekvéseit, Saint-Pierre abbé örökbéke-tervét, La Mettrie materializmusát, Condorcet bizalmát az oktatásban, Rousseau demokratikus szuverenitását, Montesquieu hatalommegosztási javaslatait és Kantnak az ész használatára vonatkozó tanácsait.
„Merj gondolkodni magad!” — ez volt a Felvilágosodás jelszava. „Ne gondolkodj, hanem engedelmeskedj, vesd alá magad!” — ez pedig az iszlámbarát baloldal új jelmondata, amely a Felvilágosodás minden filozófusával szemben védi a puritán aszkétizmust, a muzulmán klerikalizmust, az egyetlen Istent, minden halálbüntetést, a háborút, a spiritualizmust, a katekizmust, a teokráciát, a hatalmi zűrzavart, az engedelmességet és az alávetettséget, a minden kritikai szellemről való lemondást…
Az iszlámbarát baloldal manapság különös módon az antfilozófusok (Bergier, Chaudon, Feller, Jamin, Nonnotte) és az ellenforradalmárok (de Maistre, Bonald, Burke és Blanc de Saint-Bonnet) frontjára került! Reaktiválják a zsidó bűnbak régi litániáját, a nőt visszautalják a hitves és a szülőanya szerepére, támogatják a homoszexuálisok üldözését, lemondanak a laikusságról, a politikát teokráciának és nem demokráciának tekintik… Különös korszak ez, amelyben az iszlámbarát baloldal a szabadság gyilkosa lett és támogat mindent, ami ellen a történelmi baloldal harcolt. Antiszemita, nőgyűlölő, fallokrata, emberellenes, antilaikus, teokratikus baloldal ez: ki hitte volna, hogy egy nap majd ellentétek ilyen sora lesz hihető néhány elmebeteg fejében?
Lemuel fordítása
_____________________________
Forrás: La revue des deux mondes, 2015/5, 99–106.