„»HÉTFŐ
Én.
KEDD
Én.
SZERDA
Én.
CSÜTÖRTÖK
Én.«
Így kezdődik Gombrowicz naplója. Nem a valóságos, amelyet 1953 óta vezetett, hanem amelyet élete vége felé könyv alakban adott ki. Az idézett tréfát a szöveg elé csempészte, és ezzel intonálta a teljes mű alapkérdését, a »Ki vagyok?«-ot.”
Így kezdődik Eörsi „naplója”, az Időm Gombrowiczcsal.
Ezt pedig Hrabal írta a Ki vagyok cím alá (Nagyvilág, 2001/3, Körtvélyessy Klára fordítása), és kis igazítással egészen jól állna rajtam ez a kényszerzubbony:
„Megtiszteltetésnek érzem hát, hogy együtt élek ezzel a nemzettel, melynek értékeiben éppúgy kételkedem, mint saját erkölcseimben, én olyan eretnekféle vagyok, én szidom mindazt, amiben, bizonyos eszményi rendben, ez a nemzet él, amiben reménykedik, sőt abban sem hiszek, amit nemzetem a zászlajára írt, én nagy kételkedő vagyok, nem hiszem, hogy győz az igazság, igen-igen kétlem, hogy olyan nemzet vagyunk, amely kívánja és reméli az igazságot, bár azok nagyságát, akik ezért az igazságért harcoltak és megszenvedtek, sohasem tagadom […] Végeredményben tehát homo politicus vagyok, bizonyos ficammal, ami ennek az országnak a sava-borsa, bizonyos iróniával, amely nem szegül ellen, hanem dialektikusan elismeri korlátolt szuverenitásunk politikáját, s eközben megőrzi a szubjektum melankóliáját, amely vékonyka hangon igyekszik szóhoz jutni. Azt hiszem, hogy a mai társadalomban az én modus vivendim lényegében sohasem szegül ellen, mert tudom, hogy hol élek és kivel élek: ez az, amiről szívesen beszélek, mármint hogy amikor új korszak kezdődik, a magamfajta ember egy palló törmelékei alatt találja magát, amit a történelem zúzott össze, hogy ne ott folytatódjon, hanem kezdje elölről, a közélet és a magánélet merőben más modelljével, hogy a keresztény modell hovatovább kétezer esztendős korszaka után a saját korszakát fordított előjellel, a gazdasági és kulturális értékek fordított piramisán kezdje. Nekem meg a hozzám hasonlóknak pedig épp ennek a törésnek a romjai alatt kell megtalálnunk a modus vivendinket…”