Titkos napló a 2015-ös Szöveggyárból

Egy Purosz Leonidasz által szervezett medencés buli a KCSSK-ban pontosan olyan, ahogy elsőre elképzeli az ember. Ezzel a nulladik napi felütéssel kezdődött tulajdonképpen a Szöveggyár-tábor. Már jócskán elmúlt éjfél, mikor kellő diszkrécióval kitessékeltek bennünket a kollégiumból, így hát a legifjabb Miklyával és Szurdi Pannival üldögéltünk egy budapesti felüljárón és cigiztünk, három perc alatt nyolc különböző dolgot alapítottunk meg, valaki még sírt is talán, de aztán nem kellett sokat várni az éjszakaira.


Július 2.
Egy Purosz Leonidasz által szervezett medencés buli a KCSSK-ban pontosan olyan, ahogy elsőre elképzeli az ember. Ezzel a nulladik napi felütéssel kezdődött tulajdonképpen a Szöveggyár-tábor. Már jócskán elmúlt éjfél, mikor kellő diszkrécióval kitessékeltek bennünket a kollégiumból, így hát a legifjabb Miklyával és Szurdi Pannival üldögéltünk egy budapesti felüljárón és cigiztünk, három perc alatt nyolc különböző dolgot alapítottunk meg, valaki még sírt is talán, de aztán nem kellett sokat várni az éjszakaira. Éhséget éreztem, de tudtam, hogy pár óra és Miskolcon vagyok a Vasgyárban, nem pedig a 2014-es balatonszemesi JAK-táborban, és valljuk be, az éhség szempontjából ez megnyugvásra adott okot. Reggel tehát újra nekiindultunk, a vonatúton valaki a középkori portugál költészetről beszélt, Csanád fel-alá járt-kelt védjegyévé vált lógó ülepű nadrágjában, egy idős néni sóhajtozott és fintorgott ránk, nem tudjuk azóta sem, hogy mi lehetett a baj. Egyszer csak persze leszálltunk és a vonaton így helyreállt a rend. Zöme ismertette az ún. Vasgyár-fílinget, aztán felállt a kéziratfal, egész bájosnak tűnt a szövegek közötti megszeppent ténfergés. Szegedi Fanni alapvetően is szorongva érkezett, ugyanis (szöveghűen idézem) irodalomtáborban még nem, csak nyelvtantáborban volt. Papp Dénes zenés estje után az Öntödébe igyekeztünk, ahol megismertem a legjobb arc pultost, Ancsát és megszületett a katarzis is egy paprikás krumpli manifesztációjában.

Július 3.
Reggel a Sztalkerrel indítottunk, mondjuk nem mindenki. Erre a napra már világossá vált, hogy az udvaron a sínek között lesz a tábor gócpontja, ebéd után már megszokott módon megidéztük Viola Szandrát. Dékány Dávid pedig folyamatosan üzent valamit a távolból, így legalább tudtuk, hogy nem vesztettük el minden kapcsolatunkat a külvilággal. (Bár túlestünk a Sopotnik Zoli által adott első feladaton, az áltudományos esszéken, amelyekből pl. rövid metszetet kaptunk abból a tervezetből, mely az egész íróság táborosítását vázolta fel.) Már bátrabban üzengettünk a kéziratfalon és megérkezett a harmadik mentor, Borda Réka is (a másik kettő Szenderák Bence és Polák Péter), slam is volt, meg Öntöde.

Július 4.
A legfurcsább ébredéseim egyike volt, mikor Rákóczi Zoli a saját versét elemezte az ágyon ülve Vas Máténak és közben finoman akkordozott alatta gitárjával. A délelőtti film sajnos kimaradt, Miklya Csanád viszont heves közvélemény-kutató munkálatokba kezdett. Felfedeztük azt is, hogy a Bongo telefonos szolgáltatás beszőtte a magyar irodalmi es kulturális életet. Lakatos István is hozott feladatot, úgyhogy ismét írtunk kreatívan, karaktereket formáltunk, egy orosz társkeresőről teljesen random módon gyűjtött fotók alapján. Este a buli áttelepült a szivacstengerbe, Leónak kidobtam a kezéből egy párnával az avasiját, persze véletlen volt, abszolút fejre céloztam, de gyorsan visszabújtam a szivacsok közé és azóta is azon bosszankodik, hogy ki lehetett. Ja, szóval én voltam, bocsi.

Július 5.
Lóri megkérdezte, hogy lesz-e napló. Most itt tartunk. Vagy majdnem itt.