Minduntalan megsértenek.
A villamosok, a legyek,
a képzelet, a mozdulat —
percenként öl az indulat.
S az indulatra, mint a zsák,
váratlan hull a bénaság.
Jó volna messze, messze — mindegy.
Meg-megbicsaklik a tekintet.
Még vágyom.
De már hallom olykor,
hogy sustorog, mint függönyön
üres ablakban éji szél,
a közöny.
Nemes Nagy Ágnes: Minduntalan
N. N. Á.: A Föld emlékei, Magvető, 1986, 71.