Szederjes alkony és bugyogó éj fölött függve, fogamat csikorgatva tereltem vágyam minden démonát a korláthoz a lüktető balkonon: felszállni készült a barackszínű és fekete, nedves estében; felszállt — és ekkor moccant a kivilágított képmás, Éva visszaváltozott bordává, és az ablakban nem volt egyéb egy hájas, félmeztelen, újságolvasó férfinál.
Vladimir Nabokov: Lolita, Békés Pál fordítása, Árkádia, 1987, 278.