A Katona előrenézett — az alacsony fal mögött világos volt az ég —, nem lehetett látni, hová. Hallotta a kattanást. A csövekben hunyorgató szemeket látott. Látta a Századost is. Felemelte a kezét vállmagasságig, mert így képzelte el, és látni akarta, tudja-e. Ebben a csendben úgy tűnt, a kövek között halk csurranással, magukban a felhők képével, megmozdultak a vizek. Fehéren világított az ég, majdnem tejfehéren, s egyszerre jéghidegen, majdnem hangtalanul becsorgott a fülein, és nem tudta, meddig tartott.
Bodor Ádám: A kivégzés (részlet)
B. Á.: A tanú, Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1969, 44.