Aki tükörablakon keresztül néz minket, nem úgy tekint ránk, mint valami reálisra, valóban létezőre — esti poharazókra, akiknek egyszerre vannak nagyvonalú terveik és alantas vonzalmaik —, hanem úgy, mint a kültelki suhanc a selyemszalagos hászidra, akit álmában talán szívesen látna, hogy borzongjon, és reggel örvendhessen a megszabadulásnak, mikor fölébred. A hászidot azonban sosem fogja kialudni, ezért soha nem is fog megbékélni a gondolattal, hogy az a másik igazán létezik.
Térey János: A mézeshét (részlet)
T. J. : Termann hagyományai, Seneca, 1997, 80.