Holnaputántól ismét új szerzőgárda jegyzi a Nőtérfél rovatot: fél éven keresztül csütörtökönként Borda Réka, Györe Gabriella, Hevesi Judit, Kardos Rozi és Kupa Júlia írásait olvashatják majd, akik az alábbiakban mutatkoznak be.
Borda Réka
1992-ben születtem Szegeden, a városban, ahol sehova nem kell sietni, sehova nem kell változni. Kis túlzással még a járókeretes nénik is sebesebbek az időnél. Ellenben a Vitéz utcában készítik a világ legfinomabb pizzáját, azt viszont meglepően gyorsan. A gimnáziumot szürkén, kevés baráttal, ábrándozva végeztem el. 2011-ben kerültem Budapestre, ahol az ELTE francia szakán kezdtem meg tanulmányaimat. Gondoltam, ez azért mégsem Szeged, ahol még az irodalmi életben sem lehetnék jelen, hogy egyes nagy költők véletlenül reseggelhessenek a sapkámra, ám itt sem találtam a helyem. Úgy voltam vele, hogy rohadtul szép nyelv a francia, de ha még a harmadik félévben is hangosan tanulunk olvasni, én esküszöm, belefullasztom magam az egyébként szerény méretű melleimbe. Ekkor jelentkeztem a MOME-ra, fel is vettek, és azóta félig-meddig tudom, merre tartsak. Közben lediplomáztam az ELTE-n, és szerencsémre elég sokat változtam a gimi óta, bár remélem, az orrom ellenben nem sokat nőtt.
Akár magányosnak éreztem magam, akár leesett az utolsó háromszáz forintomból vásárolt hot dog a Blaha közepén, a billentyűk nyomkodása mindig megnyugvást hozott. Kilencedikes voltam, amikor megosztottam a naplómmal, hogy írni akarok, de úgy igazán. Az egészben talán az volt a legszebb, hogy ebben az emelkedett pillanatban tojta telibe az ablakpárkányomat egy galamb. Az első komoly lökést a Műút által rendezett Deákpoézis, majd a Szöveggyár-tábor adta tizenhat éves koromban, ezeknek első publikációimat köszönhetem. A következő években több helyen is megjelentem (Palócföld, Bárka, ÉS stb.), s szöveggyáros barátaimmal létrehoztuk a Gömbhalmazt időközben. 2014-ben indítottam egy blogot Búspoéták címmel, ennek következtében sokan azóta is elcsodálkoznak, hogy a rajzoláson kívül máshoz is értek. A Visegrad Project keretében találkozhattam más nemzetiségű fiatal íróval Krakkóban, továbbá bekerültem a rendszerváltás után született költők verseit tartalmazó antológiába, ami R25 címmel jelent meg a Könyvhétre. Legfőbb célom pillanatnyilag, hogy összeállítsak egy kötetet, illetve hogy életben tartsak egy másik élőlényt is magamon kívül. Ez utóbbi vállalkozásom azonban sorozatosan kudarcba fullad: a kéthónapos szobanövényem pár hete földi útja végére ért, azóta sem tudni, miért.
Györe Gabriella
41 éves angyalföldi lakos, egyedülálló nő vagyok. Hivatalos iratok harmadik rubrikáiban hajadon, régies kifejezéssel vénlány, évtizedes, divatjamúlón trendi szépelgéssel szingli, a kormányzati propaganda szerint haszontalan, nemzetrontó hazaáruló, a nőjogi aktivizmus fogalomkészletével tudatos életvitel-választó, átfogó statisztikák alapján növekvő számú kisebbség.
Dél-Pesten nőttem fel, iskoláimat ott és Miskolcon végeztem. Horn Gyula szerint hiába az apai ágon helycsere okán a háború után hitevesztett zsidóból párthű antiklerikális és városi szegényproletárból hithű kommunista, anyai ágon elszegényedett paraszti gyökérzetű szülők, a korábban panelproli életvitelből a rendszerváltással szorgos munka eredményképp újgazdaggá vált család lázadón csöves-szimpatizáns kulcsosgyerekéből lassan érő filozófus-hallgatóra ennek az országnak nem volt sok szüksége.
Szerkesztettem, fordítottam, írok. Újságcikket, recenziót, könyvet.
Barátaim jelentős része az elmúlt évek során különböző okokból elhagyta e hazát — mások csak készülődnek, de még maradtak az olvasztótégelyben.
Terveim szerint róluk írok majd a Nőtérfélen a következő néhány alkalommal.
Hevesi Judit
1990-ben születtem Hódmezővásárhelyen. Azt mondják, fiatal vagyok, de tudod, ez is elmúlik egyszer. Szeretek énekelni, futni és zongorázni, félek a madaraktól, nevetségesnek és taszítónak tartom a halakat. A Corvina Kiadónál dolgozom, az ELTE Pszichológiai Doktori Iskolájában tanulok, korábban germanisztikát, interkulturális pszichológiát és pedagógiát, nyelvészetet és teológiát hallgattam, van, amit ebből el is végeztem. Idén jelent meg az első verseskötetem a Magvető Kiadónál, Hálátlanok búcsúja címmel.
Kardos Rozi
Anyámék úgy hívtak, Böske. Az ártézi kútra jártunk vízért. Egyszer volt egy új cipőm. Apám csináltatta a Józsi suszterrel. Valódi kaucsuk gumi volt a talpa. Csak vasárnaponként hordtam, a misére. Nagyanyám cseléd volt Pesten. A valódi nevem Kardos Rozi. Ha üres az égbolt tükre, körbekaszálok egy szál pipacsot.
Kupa Júlia vagyok, 26 éves. Csak névnapon Júlia, egyébként főleg Julcsi, az életkorom pedig folyton változik, követhetetlen. Kéthavonta meg akarom váltani a világot. Szeretek hirtelen elhatározni életre szóló dolgokat, aztán meggondolni magam mégis. Zongorázom, slammelek, sokszor énekelek (hamisan, mert csak úgy tudok), blogolok, néha szenvedek, nemnéha nem, egy óceánt láttam már, a többi hátravan. Nagyon szerencsés vagyok és általában nagyon hálás ezért.