Kitépett csend.
Jött vele az ablakkeret is.
Én meg ott ültem a bezacskózott szennyeseid közt.
Közben arra gondoltam, hogy milyen lehet
páraként megjelenni egy olyan kisfiú szemüveglencséjén,
kinek tegnap haltak meg a szülei.
Gondolom, ugyanolyan rossz, mint látnod engem megborotváltan.
Hiányzik, hogy azt mondd: „mintha ezer darázs
költözött volna az arcodra… úgy szúrsz”.
Ülök, az ablaktalan zöngés csak
felerősíti a korhadó semmit a lábam alatt.
Hallgatom a szomszéd lakás újjáépítését,
s a munkásokat, ahogy ütik szét a válaszfalat.
Megjelent a Műút 2015050-es számában