A vitorlásokkal kezdték. Napról napra
kevesebbet takartak ki a túlpart kiképzőtáborából.
Aztán jöttek a lószállítók, a csökkenő munkaidő,
egyre ízetlenebb ítelek, elnagyolt utasítások,
szülők, akik nem tudnak arról, milyen a mosoda
sötétedés után, a csónakházban egyedül,
kisgyerek után ugrani az óceánba,
aki haza szeretne úszni, a becsapódás előtti
tizedmásodpercről, amikor úgy tűnik,
a víz fodrozódása megmunkált kőfelület.
Füvet nem nyírtak többé.
Fogytak a zajok, muszáj volt felébredni
a harkályra, amit egyikünk sem látott,
de reméljük, az kopogtatott
a szobánk falán éjszakánként.
A látkép hadihajókkal töltődik fel,
mire minket is elszállítanak.
Napfelkelte előtt, egy busz mellett
piszkos bőröndök.
Megzavarodott utasok egymást megérteni
képtelen nyelveken szűkölnek.
Megjelent a Műút 2015050-es számában