Az apró öklökre támasztott szemekben
egyszer csak megláttam az Istent.
Különös nap volt, a házak mögötti
szeméttelep felett izgatott alakzatokban
repkedtek a varjak, talán a közelgő
vihart érezték, amely később bekáromkodott
a tetőkön és acsarkodva szaggatta le
az ajtónyílásokat fedő takarókat.
Evéshez készülődtek, az apjuk parancsára
a gyerekek imára kulcsolták kezüket,
tekintetüket a konyhát rejtő olajfoltos
lepedőre szegezték. A körmeik alatti
feketeséget, kócos, zsíros hajukat néztem,
s a legkisebb fiú bal szeme alatt varasodó
karcolást. Rajta keresztül láttam,
ahogy a lepedő mögül előlép egy hajlott
hátú alak, lábast tesz az asztal közepére,
szedni kezd, tőlem haladva maga felé,
majd, mint akit tetten értek,
kifejezéstelenül a legkisebb fiára mered.
Megjelent a Műút 2015050-es számában