Fikció

Harminc együtt töltött év. És úgy telt, hogy akihez beszéltél, elaludt, mint Wilhelm ölében Mariane, míg az a szomorújátékot előadó gyermektársaságról mesélt neki — a tanulóévekről. És mondod máig, a végén már egyetlen szó nélkül, mert voltaképpen mindegyik tanulóév. Ez az idei is. És Mariane alszik.

Harminc együtt töltött év. És úgy telt, hogy akihez beszéltél, elaludt, mint Wilhelm ölében Mariane, míg az a szomorújátékot előadó gyermektársaságról mesélt neki — a tanulóévekről. És mondod máig, a végén már egyetlen szó nélkül, mert voltaképpen mindegyik tanulóév. Ez az idei is. És Mariane alszik.

Harminc év, széthullhatna, mint a fűrészpor a hóban, elolvasztva mindent. De a fikció talaján, mely a megszüntetés és újrateremtés veszélyétől egyaránt terhes, a gyűlöletes leleményességgel bátorító valóság burjánzik. Meghökkentően hatékony. Alig kell hozzá valami a harminc évből. Például azok az emlékek, amikor közeli érintettként temetésekre autóztok; amikor pontosan letapogathatóvá válik a másik tömbösödött félelme. Az elkerülhetetlen katasztrófa felé sodródók félelmének a közössége. Néhány ilyen út, és kitelik a harminc év, elég, ha Mariane erre a pár órára felébred.

Mígnem aztán egy szép napon álmában megfojtod Mariane-t. És arra a temetésre már nem tudsz elmenni.