És ez a fegyelem, Uram.
Ezek a megtett, fölösleges léptek.
Úgy adózni valamiért, hogy az sosem szökken
szárba, odáig csak a kísértéssel menni, a te
gyermeked ő is, én is, testvérként adózni ebben
a terméketlen bűnben. Uram, egyszer még
szökhessek innét, de mondd, ugye
látatlanban is hajnalodik folyton, és aztán
kedves, puha fény lesz, mondd, hiszel-e
viszont, ahogy nem csapsz zajt távozóban
magad után meddig, még
léteznél-e hiába.
Tinkó Máté: Szolgalélek, körtánc (részlet)
T. M.: Amíg a dolgok rendeződnek, FISZ, 2014, 106–107.