A fesztivál…

…első napja

A fesztivál első napja törvényszerű csalódás.
Épphogy leverjük a sátrakat, máris elered az eső.
Egy fedett standnál kikérjük az első kört,
és levetett széldzsekikkel pótoljuk ki az egymás közti teret.
Két húszévesforma srác barátkozni próbál a lányokkal,
azok elnézően nevetnek a vicceiken. Nem kellenek ide:
közepesen jóképű borostásoknak itt vagyunk mi;
ilyenekből kár megismerni újakat. Második kör? — — —
Nem messze tőlünk a szabad ég alatt
egy gimnazista társaság énekel. Boldogan tocsognak a sárban:
reggel óta részegek.

„Nem olyan egy kicsit, mint a Képzelt riportban?” —
kérdezi valaki közülünk. „Leszámítva, hogy itt
Rolling Stones helyett örökké a Bogozd ki
meg a Csillag vagy fecske szól, de, olyan” — felelik.
Nem.
Valójában ez a párbeszéd csak az én fejemben hangzik el;
de hát mit csináljak, mások egyszerűen
nem mondják ki, amit gondolok. Na igen. Kezdek berúgni.

…És nem lehet vége a közös pillanatok felemlegetésének;
nem lehet az összehasonlításnak: mi volt tavaly;
mintha nem pont ugyanerről akkor is;
mintha nem ugyanígy és ugyanitt, ahol végül most is maradunk,
és önzőre isszuk magunkat. Az éberség ösztöne:
mikor tudunk udvariasan a másik szavába vágni.

…Aztán megint rákezd az eső, mintha
darab végén húznák fel a függönyt.
„— Keressük meg Esztert!
— Eszter elment valami sráccal.
— Hát akkor mit szólnátok, ha innánk egy utolsó felest?”
— beszélnek a többiek, illetve megint nem erről,
vagy megint nem így beszélnek.
Felest azért iszunk.

…második napja

A fesztivál második napján könnyű az ébredés.
Most felejtek el épp egy exbarátnőt, néhány száz
kínos beszélgetést, kézfogást/ökölpacsit/ölelkezést, ésatöbbit.
De kinek van kedve felsorolni az ésatöbbit reggel kilenckor?
Bár mostanra nyilvánvaló, mondom megint: reggel kilenc van.

És mert áthat a jóleső egyszerűség,
nem mondom: ne hívj testvérnek, ember!
Szép az időnk: gyere testvér, reggelizzünk,
a zsömle húsz, a parizer harminc;
van pénz: a sajt hetvenből kijön!

…Kiszabadulni délben — még mindig teli gyomorral — a toi-toi
ötven celsiusából az árnyék kevésbé fullasztó negyvenébe.
Ülni csak és nézni, hogyan építenek fel a fesztiválmunkások
mellém egy kézművesstand-várost: így telik el a délután.

Hogy félre ne érts: a fesztivál második napján
semmi különös nem történik. Illetve de, épp ez a varázs,
hogy mondom megint: nem történik semmi különös.
Persze ma is berúgunk. Amennyire terveztük: nagyon.
Táncolunk sokat, csinálunk furcsát, mondunk vicceset,
egyszóval megvan minden, amit mesélni lehetne.
Mégsem beszélünk róla másnap, sem a többi napon.
A második napban éppen ezt szeretjük.

…harmadik napja

A fesztivál harmadik napján hirtelen észbe kapunk,
vagy ahogy a szakzsargon fogalmaz: elkezdünk élni.
Álszerény mosoly: „Írogatok. Publikáltam itt-ott. XY-t?
Persze, nem rossz arc, a múltkor is, képzeld…”
Óvatosan felépítek magamból egy karaktert, végül is
így kezdődik minden. A kiscsajnak tetszik. A szemében
frissesség és szimpátia alapú baszhatnék.

…A fesztivál harmadik napján a ki nem mondott küldetés:
felszedni egy gyönyörű vagy legalább furcsa példányt.
„Példányt — vihog valaki, és felköhögi a füstöt —,
létezik erre ennél szexistább?”
Van valami gyönyörű a törvénytelen mondatokban,
amelyekről senki nem tudja, kiktől származnak.
Mint amikor egy politikai tábor egyszerre kezd használni
egy addig ismeretlen kifejezést.

Táborok. …szétszóródtunk, mint az ország. Éjszaka van.

„Éjszaka van” — mondja a kiscsaj, és nem vagyok biztos,
mit akarhat ezzel, mikor nyilvánvalóan éjszaka van.
Azt hiszi, ha tömör költői képekben kommunikál,
tovább fokozza eddig is nyilvánvaló szimpátiámat?
Vagy ez egy egészen egyértelmű utalás?
Nem tudom, ezért-e, de fél óra múlva már a sátrában vagyunk,
még fél, és a résen kihajolva cigizünk —
hallgatjuk a közeledő részegeket.

„— Fel kéne támadni, ha már harmadnap van, nem?
— Fél öt van, te fasz, már régen lecsúsztunk róla!”
Pedig, azt hiszem, mégis az első srácnak van igaza.
Ez egy másik időszámítás.

…negyedik napja

A fesztivál negyedik napján előtörnek a régi sérelmek.
Sebezhetők vagyunk és sebzünk.

Másfél nap van hátra,
szóval igyál, amennyit tudsz, testvér!
Testvér — köpjük oda egymásnak.
Hát — az van, hogy ma nem mehetsz vissza
pihe-puha sátradba, különben rád gyújtjuk.
Ma gyűlölünk legjobban, de ma kell legtovább bírnod.

…Legfőbb ellenségünk a gyengeség és a modorosság.
Koncert van: rázd a segged, de ne vidd túlzásba!
Légy szellemes, de ne fogalmazz körülményesen!
Elmehetsz a lánnyal, de egy órád van, ne érzelegj!
Aztán gyere vissza.

Mert tudnod kell: barátok vagyunk.
Mi így, hárman-négyen: legjobb barátok.
Ezért nem beszélhetünk erről sohasem.

Akik mindent kimondanak egymás előtt,
semmit sem tudnak a vérszerződésről.
Ki kell bírni a harmincfokos éjszakákat is — — —

…ötödik napja

1
A fesztivál ötödik napja az utolsó nap.
Végül ez a kis spoiler tesz helyre mindent.
Mert ez nem a klasszikus dramaturgia:
pont most nem számít, kit csaltam és ki csalt meg.
Délután kettőkor lépek be a kocsmába,
epikus rap szól, a többiek mosolyogva fogadnak.

Érted-e, mit jelent az, hogy utolsó nap?
Kétezer-ötszáz forint a zsebben.
És halkan, szégyenkezve:
hiányozni fogtok, srácok.
A stoppostársak rozéfröccsöt kérnek.

Tudod-e, mit jelent az emelkedettség
ötször három óra alvás
és több liter tiszta szesz után?
Vonulni a poros aszfalton halkan,
eltökélt, mosolytalan arccal.
Vonulni egy éjszakán át.

2
…Arra eszmélek, hogy elindultunk hazafelé,
közben pedig ősz lett. És mert nem akarom megvárni,
hogy később csend is legyen, rosszfajta csend
és hó és halál, döntök: kiszállok és visszafordulok.

A fesztivál eltűnt.
Egy lány áll a domboldalon, mint akit ottfelejtettek.
Azt mondom neki: én hagytalak itt. Pedig nem ismerem.
Ki lehet ő? Majd az idő eldönti, ajándék vagy maradék.
Nézem hosszan. Kolombusz vagyok, Indiába indultam,
ez pedig a láthatáron föld: ha az eszem nem csal,
épp most fedezek fel egy érdektelen szigetet.