A Műút reinkarnáció: a 90-es évek legjobb folyóirata, a Nappali Ház született benne újjá. Az irodalom első az egyenlők között, de tele van képzőművészettel, és az összes társművészettel. És még olyan szép is, mint a Nappali Ház.
A Műút váratlan: egyszercsak előpattant, mint Pallas Athéné Zeusz fejéből, és készen volt. És miután már volt, akkor jutott eszembe, hogy de jó lett volna, ha van.
A Műút nem váratlan: a miskolci művészeti pezsgésből pattant elő. Talán ettől nem Budapest és nem vidék. Rálát mindkettőre, és ha már úgyis rálát, hát világművészetben gondolkozik.
A Műút professzionális: apró részletekig átgondolt szerkezet, ami működik. Egyszerű és változóképes, mint az amerikai alkotmány, bármi új beleilleszthető. Mégis erős. Szerkesztőit segíti, de megköveteli tőlük a folytonos megújulást. Mondhatni strukturálisan ellaposodásképtelen.
A Műút vagány: bármi bármikor megtörténhet benne. Politika nem szempont neki, pontosabban egy szempont a sok közül. Soha nem volt olyan érzésem, hogy egy művész ne kerülhetne bele, ha akar, és ha elég jót küld. Amúgy a Műút nem fetisizálja a minőséget, mert ő maga a mérce.
A Műút nem elitista, hanem elit. Nem nézi le az olvasót, nem néz le műfajt. Képregényt, szlemet is közöl, kritikái jól olvashatók. És percrekész (lásd Műút portál). De mégsem játszik alá a trendiségnek, nem sugallja, hogy vége lenne az ún. magas művészetnek. És pláne nem tagadja, hogy bizony ilyen van.
A Műút sokféle: egyszerre teljesen hagyományos és avantgárd és kísérletező. Olyan, mint egy gyerek, aki egyszerre hasonlít mind a négy nagyszülőjére, de mindegyikre kiköpötten. És itt megbicsaklik a hasonlat, mert a negyedik nagyszülő a jövő: a Műút tehetséggondozó. Tizen-huszonéves költők rendszeresen és tömegesen felbukkannak benne.
Álljunk meg a végszónál: jövő. Kívánom, hogy legyen belőle a Műútnak! Jó sok.
Kemény István
Várakozással elegyes korai örömöt éreztem akkor, amikor majd’ tíz éve, másképpen számolva: negyvenkilenc számmal korábban kézbe vettem szülővárosom vadonatúj művészeti lapját. Hogy milyen szép kívülről. A korai örömre akkor és azóta sem következett késő bánat. Ellenkezőleg. Tartós öröm, hogy továbbra is épp csak annyira tetszetős kívülről, mint amennyire tartalmas belül. S külön öröm, sőt boldogság egyszerre kívül és belül lenni: olvasóként és szerzőként, külön-külön, egyszerre, bárhogy, valahogy a Műútban. Vagy — tartós mottójuk nyomán — a Műúton.
Bazsányi Sándor
A kezdetek óta aktívan és nagy örömmel figyelem a Műút folyóirat lendületes, a magyar kulturális életben fontosnak gondolt és magas minőségű munkáját, amely méltán reprezentálja nemcsak a régió, de a mai magyar irodalom és művészet jelen helyzetét, állapotait. A két évvel ezelőtt elindított Műút portállal teljesen korszerű, a mai igényeket bőségesen kielégítő orgánummá nőtte ki magát. Tetszik a lapot készítők nyitott és előremutató szemlélete, kirekesztéseket kerülendő érzékenysége.
Minden túlzás nélkül, egyszerűen csak azt szeretném mondani, hogy jó a lapot kézbe venni, olvasni, a portált böngészni, tanulmányozni, újabb és újabb felfedezéseket észlelni.
A Műút, mint a jó termés, beérett.
feLugossy László
Ha az első igazi képregényem, az Ember, irgalmazz nem jelenik meg a Műútban, nem kapok Alfabétát. Ha nem kapok Alfabétát, nem jelenik meg a Lencsilány. Ha nem jelenik meg a Lencsilány, nincs Dobozváros — és így tovább. Ráadásul kevesebb jó embert ismernék és szegényebb lennék egy igaz baráttal. Hát ennyi.
Lakatos István