Kijárat

Az emberek végül gőgössé váltak, fel akartak
érni az égig, meghúzni az Isten szakállát.
Ezért elkezdtek angyalokat ölni, szárnyaikat
pedig a habarcsba keverték...

Az emberek végül gőgössé váltak, fel akartak
érni az égig, meghúzni az Isten szakállát.
Ezért elkezdtek angyalokat ölni, szárnyaikat
pedig a habarcsba keverték. Olyan anyagot
senki nem látott: izzott, mint a fény és magától
emelkedett. Esténként dalolt is, szantál illata
burkolta be. Ez az éber rosszakarat szülte meg
az Istent, aki az emberek felét vakká, felét
süketté ijesztette rögtön. Létezése rémisztőbb volt,
mint elképzelt hiánya. És mindegyik ember torkán
lenyomott egy téglát az új anyagból, végső kijáratként.
Az agy azóta küld álmokat: festményből szökött,
süvöltő madárszemélyek farigcsálják a bordákat.
A bordák mögül a szív figyel. Retteg, hogy talán
véletlenül kiszabadul.

Megjelent a Műút 2015050-es számában