Az égtájpszichológusok ajánlata
— A görögökről — vágta rá az öltönyös — de semmiképpen sem Odüsszeuszról — tette hozzá, továbbra is elnézve a fejünk fölött.
— Inkább egy titánról, ha lehet, afféle félistenről — fűzte tovább a köpcös.
— Nos, Atlaszról kell beszélnie — mondta az öltönyös sürgetően.
— Aki a világot tartotta a vállán — tette hozzá derűsen a köpcös.
— De hát ez nem is az én szakterületem — vetettem közbe. Az öltönyös vágott egy grimaszt. — És hát nem is tudnak rólam semmit…
— …higgye el, eleget tudunk — vágott közbe a köpcös, és biztató mosollyal a karomra tette a kezét. — Olvastuk a feljegyzéseit, és — hogy is mondta? — méltóak a figyelemre. — Kérdő tekintetemre bocsánatkérően elhúzta a száját és megvakarta a fejét.
— Vállalja vagy nem? — kérdezte az öltönyös türelmetlenül.
Akkor esett le, hogy valami listán szerepelhetek, talán nem is az első vagyok rajta, de semmiképpen nem az utolsó. Ha nem állok kötélnek, már mennek is tovább. Kíváncsi voltam, mi történik, ha nem állok kötélnek — már azon túl, hogy kihúzzák a nevemet a listájukról, és mennek tovább. De még kíváncsibb voltam, mi lesz, ha vállalom.
— Rendben — bólintottam — szóval, Atlaszról…
— Remek! — kiáltotta a köpcös, és megveregette a hátamat — Erre iszunk! — Intett a pincérnek, és három 18 éves Macallant kért.
Az öltönyös azonnal megnyomta a telefonját, amit egész idő alatt kvázi lövésre készen tartott, és halkan beleszólt: megvan az emberünk, stipi-stopi. Vonásai egy pillanatra ellágyultak, rám nézett, és mosolyogni próbált. — Tudod, hogy én nem — mondta aztán újra megszigorodva, szemrehányóan a köpcösnek, mikor a pincér letette elénk a három pohár mélybordó italt, de a másik csak legyintett. Közben az ugrott be, lehet, hogy nem csak nekik van listájuk, hanem több ilyen páros is járja a várost. Talán egyszerre győzködtek három-négy „szakértőt” öltönyösök és köpcösök. De az enyémek nyertek! Ha nem így lett volna, feltehetőleg megcsörren a telefonjuk, és azt mondják, bocsánat, felejtse el. Büszkeség öntött el, hogy az én csapatom nyert, és jókedvűen koccintottam a poharamat a malacképűéhez.
— Egy apróság — mondta az öltönyös könyökét az asztalra támasztva, ujjai hegyét akkurátusan egymáshoz illesztve — pontosabban kettő. Nem tehet említést arról, hogy Atlasz részt vett a Zeusz elleni lázadásban.
Csodálkozva néztem rá, majd kérdőn a köpcösre, aki derűsen bólogatott.
— Az egyik legkitűnőbb, nem igaz? Ha nem a legkitűnőbb! — emelte a fény felé a poharát. Csak részben osztottam a véleményét, mert jómagam Islay szigetét kedveltem.
— A másik — emelte föl a hangját az öltönyös —, hogy nem beszélhet arról, hogy Héraklész beugratta Atlaszt.[1]
— Hát ez a két apróság van, máskülönben szabad kezet kap — mondta a köpcös, miközben akkurátusan elosztotta kettőnk között a harmadik pohár Macallant.
— De hát ez köztudott, és a lényeg… — kezdtem méltatlankodva, de a köpcös közbevágott.
— …a lényeg nehezen megragadható, nem igaz? Ugyan már — rántotta meg a vállát —, a feljegyzéseiben sokszor írja, hogy „egyes vélekedések szerint”, meg hogy „más vélekedések szerint”. Ez most egy más vélekedés.
— Semmiképpen ne említse — mondta nyomatékosan az öltönyös, majd felállt és odavetette a társának: megyünk!
— Majd elküldjük a díszmeghívót — mondta a köpcös és ő is felállt. Kiitta a poharát és hozzátette: figyelemmel kísérjük a munkáját, ahogy eddig is. Mindig nagy örömömre szolgált az interdiszciplináris együttműködés. — Gúnyos fény csillant a szemében. — Ha valami probléma adódna a szöveggel, úgyis látjuk, és jelentkezünk.
Azzal elmentek.
Én meg ott maradtam mintegy három cent 18 éves Macallannal, egy fél korsó sörrel, és azzal az egyre kellemetlenebb érzéssel, hogy éppen most vettem a hátamra az eget, és egyáltalán nem biztos, hogy le tudom tenni.
___________________________________
[1] Héraklész átvette Atlasztól az égboltot, míg az elhozott helyette a Heszperiszektől három aranyalmát, és felajánlotta, hogy szívesen el is viszi őket Eurüsztheusznak Héraklész helyett, mivel úgyis ráér. Héraklész színleg ráállt a dologra, csak egy pillanatra vegye vissza az égboltot, mondta, amíg ő egy párnát tesz a fejére, mert amúgy igen nyomja. Amikor Atlasz letette az almákat és visszavette az égboltot, Héraklész gúnyosan búcsút mondott neki, fölvette az almákat, majd továbbállt.