Hajnalodik. S ki fekete kutyáiddal együtt-üvöltve
Vonúltál el az ablak alatt — magad is állati rém —, most végre csendesűlsz.
Nem nézem vándorlásodat s tudom,
Nagy ívben fordúlsz el, mégy innen arrafelé, hol egy kétesen szürke világ
Fekete ködeiből lép majd elő a nap.
De addig is te nem pihensz: a láthatáron lassan áthaladsz…
A láncokat megoldod. S kutyáid szerte-vadásznak.
S így kezdődik a hajnal.
Füst Milán: Kutyák (részlet)
F. M. Összes versei, Fekete Sas, 1997, 52.