(1) minden évben ugyanakkor elutazom ugyanazokba a városokba és soha nem gondolkozom azon, hogy mikor lesz utoljára. egyszercsak utána derül majd ki, hogy az volt az. az utolsó év abból, hogy minden évben elutazom ugyanazokba a városokba és elmegyek lefotózni a virágokat ugyanazokba a parkokba. mint egy megemlékezés, amely az előző évekbeli önmagáról szól. megemlékezés arról, hogy az elmúlt években miket és kiket vittem magamban a parkokba mikor elmentem lefotózni a virágokat.
(2) csupa súlyos dologról kell döntenem egy panorámás berlini szobában, egyedül. ezek a gondtalan fiatal éveim, helló! annyit bánthatom magam, amennyit csak akarom!
(3) mindenki megérti, akit cserben fogok hagyni. mindenki jobban szeret: akinek nem készítek reggelit, azt mondja, nem is kér. mindenki rengetegnek látja azt a kicsit, amit kipréselek magamból.
(4) reggel, mikor felkelek, még van egy kis porcukor a dekoltázsomon. a szívembe írtalak titeket, fiúk, comic sansszal!
(5) keresem a megfelelő távolságot az életemtől. túl jó, tényleg. a szélsőségeimet elvitte magával, aki szeret, hozott viszont helyette spenótos pirítóst és kecskesajtot.
nyugalom van. most kéne gondolkoznom.
(6) a sálamon nemcsak színes gyümölcsfoltok vannak, de igazi málnákat is sikerült beletekerni a gyümölcssalátából. a végén még elnevetem magam panaszkodás közben. lehet, hogy elfogyott belőlem a jóság, a megfelelés, az írhatnék, de egy kis málnabokor vagyok.
(7) nem szoktam kivenni a kávéscsészéből a kiskanalat mikor iszom a kávét. reggelente vissza akarok feküdni, és elhatározom, hogy aznap nem sminkelek. olyankor még minden annyira magától értetődő. elkérhetem tiédből a kanalat? nem fog hiányozni az arcodnak?
(8) nincs függönyöm, és a templom ablakai az én ablakaimra néznek. városépítészetileg van baj.
(9) minden dicséretet elfogadok.
(10) felszálltam a lelkiismeret kettes villamosára. rengeteg a látnivaló, és a vágóhídon kötsz ki.