I.
szaladtak a komondorok,
tűzzel, ostorral hajtottam
őket el.
ahogy téged csípővel tollak,
majd térdekkel, talppal,
amikor egy miérted
sem érdekel
és messze vagy, unásig ismételt
szöveg és dallam,
villamoszörej az éjszakában
— túl csendben, hogy érezzem,
túl hangosan, hogy ne halljam.
a bokámhoz kapok, ott
bújik az egyik, hamarosan
a másik is visszaporoszkál
— akkor szőrébe túrok, ujjbegytől tenyérig,
s azt suttogom, bocsánat,
hiányoztál.
II.
a komondorok jönnek,
cukorkával csalom
vissza őket,
de nem ígérem, hogy könnyebb
leszek, hogy nem szűkölnek
majd éjszakákon át.
tett, következmény és súlyos
zsoltár vagyok porladó
máriahimnuszok homlokán.
III.
az utat te tudod,
vezesd haza mind,
mikor elhiszed az eltévedéseim,
ők meghálálják, vigyáznak rám,
mint kilincs a zárra,
vastüdő a légszomjadra.
IV.
ne töprengj a kutyákon,
és ne menj ilyen tétován.