Milyen nehéz verset írni erről a tavaszról!
Csontig soványodott nő, némi kórházszaggal —
írom, dehát ez nem jó, mesterkélt és túl fanyar,
valami tüdőt tágító látomás kéne, vagy legalább
izgatott, mint a kamasz gumilabda ádámcsutkája,
vagy mint a szimatoló kutyaorr, maszturbáló orrsövény;
fent ködös agy az ég, ez még a téli bambaság,
nem vitás, hogy az én agyam is lehetne, mért
lenne különb? Élünk, meghalunk. Dehát valami mégis
történik velünk, velem, míg ballagok a semmibe.
Csukás István: Vázlat a harminckilencedik tavaszról (részlet)
Cs. I.: Összegyűjtött versek, Kossuth, 1996, 207.