Holtág

A lombfúvó zajára ébredek.
Te még alszol. Nem akarom, hogy zavarjon,
és tudom, hogy a hangom megnyugtat,
ezért hosszasan mesélek a labdaszedők feladatairól
és a rovarbeporzású növényekről.
Meg hogy a galaxisok a namíbiai égbolton
ránézésre ugyanolyanok, mint a korallzátonyok csalánozói.

A lombfúvó zajára ébredek.
Te még alszol. Nem akarom, hogy zavarjon,
és tudom, hogy a hangom megnyugtat,
ezért hosszasan mesélek a labdaszedők feladatairól
és a rovarbeporzású növényekről.
Meg hogy a galaxisok a namíbiai égbolton
ránézésre ugyanolyanok, mint a korallzátonyok csalánozói.

Neked nagyjából idáig fog tetszeni ez a vers.

120 kilométerre innen, a házatok mögötti holtág nádasából
néhány órája emeltek ki egy testet.
Magadra húzod a takarót, és az oldaladra fordulsz.
Most jut eszembe, hogy rétorománul álmodtam,
fogalmam sincs, valójában hogy hangzik,
de ezen a képzeletbeli nyelven is elég pontosan tudtalak szeretni.

A trafik melletti fülkében megcsörren a telefon,
valaki most hívja vissza a számot, amiről éjjel keresték.
Aki nála aludt, annak hirtelen haza kellett utaznia.
Állítólag a pozitív emlékek jobban megmaradnak,
de remélem, kettőnk közül csak te működsz így,
különben később nem értem majd,
amit most reggeli után fogok mondani.

A belvárosban elszállítják a régi Fordot,
ami hetekig állt az egyik utcában nyitott ajtókkal,
és amiben az utolsó fotók készültek rólunk.
Meg kell örökíteni, ami elmúlik, mondtam akkor,
bár nem feltétlenül magunkra gondoltam.

És lezárták a hidat, mert valaki felmászott az egyik pilonra,
a szerelme mással töltötte az estét, és nem vette fel,
és már a pályaudvarig áll a kocsisor.
A lombfúvó hangja egyre távolodik, itt alszol mellettem,
valaki odalent kis kupacokba rendezi az évszakot az utolsó reggelen.

Minden olyan lesz, mint régen, mondtad tegnap,
pedig én jövőt terveztem veled.
És valaki lekési a vonatot, mert a taxi a dugóban ragadt,
pedig haza kell mennie, hogy azonosítsa az apja holttestét.
Kikapcsolom az ébresztőt,
késs csak el, úgyis mindegy lesz, meglátod,
az utcátokban 2-3 fős csoportokba gyűlnek az emberek,
és a halottról sugdolóznak,
állítólag egy slusszkulcs volt a kabátja zsebében,
de az autót nem találják.
Visszafekszem melléd, és sokadszor is meglepődöm,
milyen puha a hajad.
Valami furcsa érzés kerülget, de bukóra nyitottam az ablakot,
hogy mire újra felkelek,
mint a rovarok, kitaláljon.

Megjelent a Műút 2015049-es számában