én nem undorodom mások vérétől.
mégis, tudom, te láttad, amit láttál.
és azóta, mikor megnyalom a karom,
már én sem a tenger ízét érzem.
helyette égettszag dörzsöli az orrom.
szikes talajjá perzseltek a napszítta szemek.
ha lehajtom a fejem,
belezúgok ebbe a hullámzó közelségbe,
és mint smirgli a fémen,
egyenletessé karcolom a morajlást.
végül itt maradok a szédülésben.
de ne csodálkozz, nem magamban beszélek az utcán,
csak itt maradtak velem a roncsok és a fuldoklók.
Megjelent a Műút 2015049-es számában